Európa Tanács

2021.04.21. 21:42

A féléves magyar elnökségre készülnek Strasbourgban

Az Európa Tanács (ET) és annak Parlamenti Közgyűlése támogatásáról biztosította a május 21-én kezdődő, féléves magyar elnökséget és prioritásait, a közgyűlés örömmel vesz részt a célkitűzések megvalósításában – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban szerdán.

A PACE magyar delegációja által közreadott képen Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, a magyar delegáció vezetője (b) és Rik Daems, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke strasbourgi találkozójukon 2021. április 21-én.

Forrás: MTI

Fotó: PACE

Németh Zsolt a közgyűlés egyhetes ülésének szerdai munkanapjáról telefonon nyilatkozva elmondta, Rik Daemsszel, a közgyűlés elnökével, Deszpína Khacivasziliu-Covilisz főtitkárral, valamint Marija Pejcinovic Buriccsal, az Európa Tanács főtitkárával áttekintették a magyar elnökség prioritásait.

Emlékeztetett: az Európa Tanács magyar elnöksége hangsúlyt kíván helyezni a nemzeti kulturális, jogi és történelmi hagyományok tiszteletben tartásának erősítésére, a nemzeti kisebbségek védelmére, a családvédelemre, a vallások közötti párbeszéd előmozdítására, a mesterséges intelligencia okozta kihívásokra adható válaszokra, illetve a kiberbűnözés kezelésére, valamint a környezetvédelem kérdéseire.

Németh Zsolt elmondta, tárgyalópartnerei szerencsésnek tartották, hogy a közgyűlés a héten elfogadta Kovács Elvira vajdasági magyar politikus, a szerb delegáció tagjának átfogó kisebbségi jelentését, amelynek megállapításai mentén a következő hónapokban rendezvények, konferenciák rendezhetők meg. A jelentés számos javaslatot és kezdeményezést fogalmazott meg, köztük egy online platform létrehozását helyezi kilátásba a kisebbségi jogsértések bejelentésére és nyomon követésére.

Ezzel összefüggésben a magyar delegáció vezetője elmondta, a megbeszélés folyamán kitértek a Fehéroroszországban élő lengyel nemzeti kisebbség ellen a kormányzat részéről elkövetett jogsértésekre is.

Tájékoztatása szerint az emberi jogok védelmére fókuszálva a magyar elnökség vezetésével az Európa Tanács vizsgálni fogja annak a lehetőségét, hogy az ET emberi jogi jegyzőkönyvéhez a természeti környezethez való jogokról szóló kiegészítő jegyzőkönyv szülessen.

Beszámolt arról is, hogy Marija Pejcinovic Buric a magyar prioritások között a kiberbűnözés elleni fellépés fontosságát hangsúlyozta. A témában ősszel konferenciát szervez a magyar elnökség, amelyen az ET-főtitkár személyes részvétel mellett kívánja megosztani javaslatait.

Németh Zsolt végezetül arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány nem teszi lehetővé, hogy a magyar elnökség teljes egészében fizikai jelentéttel valósítsa meg budapesti programjait, ennek ellenére Buric főtitkár őszi látogatása mellett a közgyűlés elnöke és főtitkára már májusban Magyarországra látogat.

Borítókép: a PACE magyar delegációja által közreadott képen Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, a magyar delegáció vezetője (b) és Rik Daems, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke strasbourgi találkozójukon 2021. április 21-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában