Ország-világ

2019.07.19. 17:40

A hágai bíróság szerint részben Hollandia is felelőssé tehető a srebrenicai mészárlásért

A törvényszék megerősítette az ügyben eljáró bíróság korábbi ítéletét. A holland kormány közleményt adott ki, amelyben elfogadta az ítéletet.

Hollandia részben felelőssé tehető körülbelül háromszáz boszniai muszlim haláláért, akiket szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról - mondta ki a hágai legfelsőbb bíróság pénteken.


A törvényszék megerősítette az ügyben eljáró bíróság korábbi ítéletét, miszerint a holland katonáknak nem lett volna szabad átadniuk a bázisukon menedéket kereső boszniai férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek, mivel tudatában lehettek a "súlyos kockázatnak", hogy meg fogják őket ölni.

    

"Megfosztották őket annak az esélyétől, hogy ne kerüljenek a boszniai szerb erők kezére" - emelték ki.

 

Kép forrása: mult-kor.hu

Kép forrása: mult-kor.hu


    

A bíróság szerint az elhurcoltaknak körülbelül 10 százalék esélyük lett volna a túlélésre, amennyiben a bázison maradhatnak, ezért az elszenvedett veszteségek 10 százalékában állapították meg Hollandia felelősségét. Ez azt jelenti, hogy a túlélők és a rokonok valószínűleg csak néhány ezer euró kártérítésre számíthatnak Hágától.

    

A bírói fórum nem követte a főtanácsnok állásfoglalását, aki szerint a holland kormány által megfellebbezett, 2017-es verdikt "irracionális és fenntarthatatlan".

    

Később a holland kormány közleményt adott ki, amelyben elfogadta az ítéletet.

 

Az állam elismeri felelősségét a károkért a legfelsőbb bíróság által meghatározott mértékben"

- írta a védelmi minisztérium.

    

Szakértők szerint a döntés nemzetközi jogi precedenst teremthet a békefenntartó műveletekben részt vevő államok felelőssége ügyében.

    

A Bosznia-Hercegovina keleti részén lévő Srebrenica a délszláv háború során az ENSZ védelme alatt állt, ezért a környék muszlim lakossága itt keresett menedéket. A boszniai szerb erők 1995 júliusában elfoglalták a várost, a csupán kézifegyverekkel felszerelt békefenntartók pedig gyakorlatilag semmi ellenállást nem tanúsítottak. Ezután a szerb erők pár nap alatt mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút lemészároltak. A vérontást, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített, a második világháborút követő időszak legszörnyűbb európai tömeggyilkosságaként tartják számon.

Címkék#Hollandia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában