Ország-világ

2012.08.26. 10:43

A Hamász mégsem kapott meghívást a teheráni értekezletre

A korábbi hírekkel ellentétben nem hívta meg Irán a Hamász radikális palesztin mozgalom kormányát az el nem kötelezett országok vezetőinek jövő heti teheráni csúcsértekezletére.

MTI

A korábbi hírekkel ellentétben nem hívta meg Irán a Gázai övezetben uralkodó Hamász radikális palesztin mozgalom kormányát az el nem kötelezett országok vezetőinek jövő heti teheráni csúcsértekezletére - közölte vasárnap az iráni kormányszóvivő.

Reza Forkami közleményben tudatta, hogy Iszmáil Hánije, a Hamász miniszterelnöke nem kapott hivatalos meghívást Irántól, illetve Mahmúd Ahmadinezsád államfőtől az értekezletre, és csak Mahmúd Abbász palesztin elnököt hívták meg.

Haníje hivatala pénteken közölte, hogy a palesztin kormány meghívást kapott, és a politikus elmegy az augusztus 30-31-én tartandó teheráni találkozóra. Másnap Mahmúd Abbász azzal fenyegetőzött, hogy bojkottálni fogja a rendezvényt.

Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság vezetőjével, aki a gyakorlatban csak a ciszjordániai palesztinok elnöke, feszült Irán kapcsolata, mert a politikus szóba áll Izraellel. Nyugaton a Hamászt terrorista szervezetnek tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában