terjed a járvány

2020.03.18. 13:37

A járvány szétzilálhatja Fekete-Afrika túlterhelt közegészségügyi szolgálatait

A térség legtöbb országában az utóbbi napokban jelent meg a Covid-19 fertőzés, és óvintézkedések bevezetésére kényszerítette hatóságaikat.

Az új koronavírus-járvány szétzilálhatja Fekete-Afrika egyébként is túlterhelt közegészségügyi szolgálatait – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A térség legtöbb országában az utóbbi napokban jelent meg a Covid-19 fertőzés, és óvintézkedések bevezetésére kényszerítette hatóságaikat. Már Óceánia országai is bevezetnek különböző intézkedéseket, noha a vírus még csak egyetlen helyen, Francia Polinézián jelent meg.

Az AFP hírügynökség szerdai jelentése szerint Burkina Fasóban van egy halálos áldozata az új koronavírusnak.

A Dél-afrikai Köztársaság, amelynek területén Fekete-Afrikán belül a legtöbb fertőzött van, megtiltotta a belépést olyanoktól, akik a nagy kockázatú országokból vagy azokon keresztül érkeznek a külügyminisztérium kedden kiadott rendelete szerint. Ezek az országok: Irán, Olaszország, Dél-Korea, Spanyolország, Németország, Franciaország, Svájc, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kína. Azoknak, akik ezekből az országokból érkeztek, és február közepe után léptek be az országba, meg kell vizsgáltatniuk magukat, hogy nem fertőzöttek-e.

Azoknak, akik közepesen kockázatos országból – Portugália, Hongkong, Szingapúr – érkeznek, rendszeresen ellenőriztetniük kell magukat.

A dél-afrikaiakat arra kérik, hogy csak halaszthatatlan ügyben utazzanak külföldre. Az iskolákban előbbre hozták a tavaszi szünetet, és megtiltottak minden százfősnél nagyobb rendezvényt.

Az országban a legutóbbi adatok szerint 61 fertőzött van.

A nigériai hatóságok megmérik mindenkinek a testhőmérsékletét, aki belép az országba. A nagy kockázatú országból érkezőket arra kérik, hogy 14 napig szigeteljék el magukat a környezetüktől. Akinél jelentkeznek a betegség tünetei, attól mintát vesznek. A fertőzötteket az ország legnagyobb városában, Lagosban felállított két tábori kórház valamelyikében helyezik el. A 20 millió lakosú metropoliszban 2000 fertőzöttnek van hely a táborokban.

Kenyában már hétfőn bevezették, hogy 30 napig minden olyan országból megtiltják a beutazást, ahol akár csak egyetlen Covid-19-es megbetegedés is előfordult. Csupán a kenyaiak és az ott letelepedési engedéllyel rendelkezők léphetnek be az országba, és nekik is karanténba kell vonulniuk. Az országban hétfőn bezárták az iskolákat, a hét végéig pedig bezárják az egyetemeket is.

Etiópiában az addisz-abebai nemzetközi repülőtéren, amely egy regionális csomópont, a hatóságok folyamatosan ellenőrzik az utasok egészségi állapotát. Az iskolákat ebben az országban is bezárták már.

Ruanda fővárosában, Kigaliban számos nyilvános kézmosóhelyet állítottak föl. Az oktatási intézmények és a templomok bezártak.

Kamerun szerdától határozatlan időre lezárta a határait, kikötőit, és csak a belföldi repülőjáratok közlekedhetnek. Az oktatási intézményeket bezárták, és az 50 fősnél nagyobb rendezvényeket betiltották.

Libéria már január 25-e óta ellenőrzi a monroviai repülőtérre érkező utasok egészségi állapotát, miután a 2014-15-ös ebolajárvány idején sok tapasztalatot szerzett. Azóta van egy állandó kétszáz fős járványügyi „alakulata”. A nyugat-afrikai országban is felállítottak számos nyilvános kézmosóhelyet.

Szenegál január 28-a óta ellenőrzi minden belépő utas egészségi állapotát, és meg kell adniuk az elérhetőségüket, hogy ha kiderül: olyan emberrel utaztak együtt repülőn, aki később fertőzöttnek bizonyult, akkor fel tudják velük venni a kapcsolatot.

Ghána keddtől azokból az országokból tiltotta meg a beutazást, ahol 200-nál több koronavírusos megbetegedést jelentettek a megelőző 14 napban, kivéve a ghánai állampolgárokat. Egyébként minden belépőnek 14 napra el kell szigetelnie magát.

Mauritánia lezárta nemzetközi repülőterét, bezárta az oktatási intézményeket, és betiltotta a piaci árusítást.

Madagaszkár 30 napra felfüggesztette az ország légi közlekedését.

Namíbiában egy hónapra bezárták az oktatási intézményeket.

Szerdán Zambiában is megjelent a vírus egy friss jelentés szerint.

Óceániában Naurun szükségállapotot hirdettek ki, és felfüggesztették a légi közlekedést, kivéve egy járatot, amely kéthetente közlekedik a szigetország és az ausztráliai Brisbane között.

Fidzsi nem enged be az országba olyan utasokat, akik Kínából, Dél-Koreából, Olaszországból, Iránból vagy Spanyolországból érkeznek. Az országban betiltottak minden nemzetközi rendezvényt, az ott tartózkodó külföldiek pedig nem vehetnek részt nyilvános rendezvényeken. Arra kérték a lakosokat, hogy ha lehetséges, ne utazzanak külföldre. Kirándulóhajók nem köthetnek ki a szigetországban.

Vanuatu sem fogad 60 napig kirándulóhajókat, és kevesebb légi járatot fogad, mint általában.

A Franciaországhoz tartozó Új-Kaledónia sem fogad légi járatokat.

Pápua Új-Guinea nem fogad légi járatokat Hongkongból, a Fülöp-szigetekről, Japánból, Szingapúrból és az ausztrál városokból, kivéve Brisbane-t. A nagy kockázatú országokból érkezőket 14 napos karanténba helyezik.

Egyik óceániai sziget sem fogad kirándulóhajókat és jachtokat.

Francia Polinézián három koronavírusos fertőzött van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában