esélyegyenlőség

2020.03.03. 21:44

A KDNP a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének aláírására buzdít

Egymillió aláírásnak kell összegyűlnie az unió hét tagállamából arányosítva.

A Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés támogatását kérte a Kereszténydemokrata Néppárt nevében Szászfalvi László országgyűlési képviselő kedden Budapesten.

A kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió esélyegyenlőséget biztosítson a nemzeti régiók számára, ahol az őshonos kisebbségek élnek – hangsúlyozta a KDNP frakcióvezető-helyettese.

Ön így csatlakozhat

A polgári kezdeményezést ezen a linken, a „Támogatom” fülre kattintva interneten keresztül bárki aláírhatja. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok " target="_blank" rel="noopener noreferrer">az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig itt.

A politikus hozzátette: az esélyegyenlőségen, a forrásokhoz való egyenlő hozzáférésen túl egyfajta pozitív diszkriminációra is szükség van, hogy az érintett őshonos kisebbségek az elmúlt évtizedekben és évszázadokban kialakult hátrányokat le tudják küzdeni.

A kezdeményezés keretében egymillió aláírásnak kell összegyűlnie az unió hét tagállamából arányosítva. Jelenleg 150 ezer felett van az aláírások száma, Magyarországon azonban mintegy 600 ezer aláírásra lenne szükség a kezdeményezés sikeréhez – fűzte hozzá.

Miről szól a kezdeményezés, és miért támogassuk mi is?

A Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel. Annak érdekében, hogy az Európai Unió napirendre tűzze a kérdést, az aláírásgyűjtés 2019. május 7-i meghirdetésétől számított egy év alatt legkevesebb egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni legalább hét európai uniós országból. Korábban – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére – hasonló módon jutott sikerre a Minority Safepack elnevezésű kisebbségvédelmi kezdeményezés, amelyről így az Európai Parlamentnek tárgyalnia kell. Bár az ügyek megoldására nem jelent teljes garanciát, hogy azok napirendre kerülnek az uniós intézményekben, ettől függetlenül nem szabad lemondani annak lehetőségéről, hogy a polgári kezdeményezéseken keresztül többletjogokat szerezzünk a magyar nemzetiségeknek, továbbá segítsük őket a felzárkózásban, az életszínvonaluk javításában, valamint kultúrájuk megőrzésében – buzdított aláírásra Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is a kezdeményezésről szóló tavaly nyári sajtótájékoztatóján.

Szászfalvi László kiemelte: a kereszténydemokrata közösség nagyon fontosnak érzi a kezdeményezést.

Talán szimbolikusnak is tekinthető, hogy éppen 2020-ban, a nemzeti összetartozás évében zajlik az aláírásgyűjtés – tette hozzá.

Emlékeztetett: a múlt héten az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el a kezdeményezés támogatását.

Szászfalvi László egyúttal arra kért mindenkit, szánjon egy percet a kezdeményezés támogatására, amely a nemzetiregiok.eu oldalon érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában