Hallgassa élőben!

A KFT ZENEKAR KONCERTJE

Március 20. • 19.00 óra
RICHTER TEREM
Győr, Aradi vértanúk útja 16.

A KFT zenekar

A KFT nem csak úgy lett a semmiből, hanem sok siker, sikertelenség és felemásság után formálódott azzá, ami.
A tagok előzőleg iskolai osztálytársak és barátok, zenésztársak és kollégák, valamint közös barátok barátai voltak. A KFT 1981-ben alakult. Igazi feltűnést a Táncdalfesztiválon keltettek a Bábu vagy című dallal, amelyet színházi, pantomimes elemei tettek különlegessé.
A klasszikus felállású KFT együttes csaknem 15 éve nem készített új lemezt, így az október közepén megjelent új album, a Higiénikus Ember szenzációnak számít.

A győri koncerten az új számok mellett felcsendülnek majd a méltán közkedveltté vált régi slágerek is, Afrika, Bál az Operában, Elizabet.

KÖZREMŰKÖDIK:
Laár András – gitár, ének
Bornai Tibor – billentyűk,
II. Lengyelfi Miklós – basszusgitár, bőgő
Márton András – dobok

Belépődíj: 1.800,- Ft • 2.000,- Ft

Futács Márkó győztes góllal mutatkozott be az Olimpija Ljubljanában
A középcsatár végigjátszotta a meccset, amelynek 53. percében volt eredményes.
Ferenc pápa szerint a terrorizmus mindenki számára vereséget jelent
Az erőszak ellen emelte fel szavát Ferenc pápa vasárnapi beszédében az utóbbi napokban a világ több pontján elkövetett terrorista támadások kapcsán.
Rabszolgákat tartott az enyingi pár: éheztek, a lovakkal aludtak, a fogaikat is kiütötték
Az enyingi páros éheztette és bántalmazta foglyait, akiknek egész nap dolgozniuk kellett, embertelen körülmények között éltek.
Ég a négycsillagos Borostyán Med Hotel – már a teljes tetőszerkezet megsemmisült
Nyolcvanöt ember elhagyta az épületet.
Sebestyén Péter ötödikként zárt Argentínában
A világbajnokság záróhétvégéjét egy hónap múlva rendezik Indonéziában.
Dobrev Klára elismerte vereségét
Lényegében eldőlt, hogy a baloldali miniszterelnök-jelölt-aspiránsok háziversenyét Márki-Zay Péter nyerte meg.