Ország-világ

2013.06.11. 12:01

A Liszt Ferenc repülőtér forgalmát is érinti a nyugat-európai sztrájk

A légiirányítók munka beszüntetése előre láthatólag három járatot érint a magyar főváros nemzetközi repülőterén.

MTI

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmát is érinti, a keddtől várhatóan három napon át tartó nyugat-európai a légiirányító-sztrájk - közölte [namelink name="Hardy Mihály"], a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére.

A légiirányítók munka beszüntetése előre láthatólag három járatot érint a magyar főváros nemzetközi repülőterén. Várhatóan 40 percet késik az Air France Párizsból Budapestre tartó járata, amely 9 óra 25 perc helyett 10 óra 9 perckor száll le a tervek szerint.

Törölték a HOP diszkont légitársaság - ez az Air France leányvállalata - Lyonból Budapestre érkező koradélutáni 13 órai járatát. Emellett az Air France törölte a 19 órai Párizs-Budapest járatát is - erősítette meg.

Hardy Mihály felhívta a figyelmet ara, hogy a nyugat-európai légiirányítók sztrájkra várhatóan három napig tart. Ezért a Budapestről induló utasoktól fokozott figyelmet kért, és javasolta, hogy bizonyosodjanak meg arról, hogy járatuk valóban indul-e. Tudomása szerint szerdán a munkabeszüntetés esetleg átterjedhet Olaszországra is.

Az MTI korábbi információi szerint keddtől három napon át sztrájkolnak az Európai Unió számos országában a légiirányítók: a munkabeszüntetést kedden a franciák kezdik, szerdától már egész Európa légiközlekedésében fennakadások lehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában