küldetés

2020.08.20. 11:45

A magyarok a túlélés bajnokaiként állnak az európai történelem színpadán (videó)

Nincs a világon egyetlen nemzet sem, amely kibírt volna ilyen száz évet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Összetartozás emlékhelyének átadásán.

Budapest, 2020. augusztus 20. Áder János köztársasági elnök (középen, b3), Orbán Viktor miniszterelnök (b2) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b4), valamint a Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője, Wachsler Tamás (b5) jelenlétében átadja az Összetartozás emlékhelyét a Kossuth téren az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án. Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint a trianoni békediktátum századik évfordulóján, június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Száz évvel a világháborús vereség és a trianoni diktátum után „a túlélés bajnokaiként állunk az európai történelem színpadán”, nincs a világon egyetlen nemzet sem, amely kibírt volna ilyen száz évet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Összetartozás emlékhelyének átadásán, csütörtökön Budapesten.

A Kossuth térnél létesített emlékhelynél a kormányfő hangsúlyozta: a trianoni diktátum 100. évfordulóján végzett számvetés arra vezetett, hogy kihirdessük „a trianoni száz év magyar magány” korszakának lezárását.

Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió szétesése után a magyar a Kárpát-medence legnépesebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országa, és ebből kötelességek fakadnak, amelyek elől nem bújhatunk el

- közölte. Kiemelte: nem térhetünk ki a száz év tanulságai elől.

Ezért hirdették ki az új korszak nemzeti politikájának törvényeit, bejelentették a szuverenitásra, szabadságra és közös érdekre alapozott közép-európai összeszerveződésben való érdekeltséget és részvételi szándékot – mondta Orbán Viktor.

Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője, Wachsler Tamás társaságában az Összetartozás emlékhelyének átadásán a Kossuth téren az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án.
Fotó: Mónus Márton / MTI

Orbán Viktor a most átadott emlékhelyről elmondta:

„nemzeti büszkeségünkre, az Országházra néz, sőt mutat”, és méltó módon teszi teljessé a Kossuth tér, a nemzet főterének panorámáját.

Hangsúlyozta: a trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából vállalt kötelességeiket teljesítették.

Az Összetartozás emlékhelye az átadás napján, az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án.
Fotó: Mónus Márton / MTI

A századik évet a nemzeti összetartozás évének nyilvánítottuk, a megemlékező ünnepségekre sort kerítettünk, „habár a járványveszély a teljes felsereglést lehetetlenné tette”. A század tanulságaival, az országvesztés leckéjével a magyar tudóstársadalom, a kulturális élet képviselői, az elszakított területeken élő magyar közösségek, az egyházak és a magyar politikai élet szembenézett és számot vetett – sorolta.

Úgy vélte, a száz év elmúltával azt kell szétkürtölni, hogy „Magyarország nemcsak túlélt, nemcsak megmaradt, de zászlóit ismét magasba emelve, önbecsülését visszanyerve, nagy idők kapujában és győzelemre áll”.

Magyarország biztos otthon, amely visszavár mindenkit, aki része akar lenni az országépítésnek. Száz év után megértettük: a magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyengeség luxusát

- fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő szerint a 21. századi Magyarország nemzeti politikájának hét törvénye, hogy haza csak addig van, amíg van, aki szeresse; minden magyar gyermek újabb őrhely; az igazság erő nélkül keveset ér; csak az a miénk, amit meg tudunk védeni; minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük; határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs; egyetlen magyar sincs egyedül.

Úgy vélte, miközben a magyarok a nemzeti összetartozásukat ünnepelik, „tágabb hazánk, Európa hajója éppen megfeneklett, az évszázadok során megszerzett világpolitikai és világkereskedelmi pozíciója megbicsaklott”. Véget ért az európai népek, az európai szellem és technológia megkérdőjelezhetetlen fölénye – tette hozzá.

Érdeklődők az Összetartozás emlékhelyén az átadás napján, az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Felvetette a kérdést, hogy az európai vezetők meg tudják-e újítani a földrész politikáját és gazdaságát, Európa népei megértik-e ezt, elfogadják-e mindazt, ami ebből saját életükre következik, és visszatalálnak-e a kemény munka, az ésszerű gazdálkodás és a felelős életvezetés világába.

Orbán Viktor szerint Nyugat-Európa lemondott az évezredes nagyság és sikerek mögötti felhajtóerőkről, az élet spirituális mélységeiről, a házasság és az utódok nyújtotta boldogságról és a nemzeti kultúrák szellemi energiájáról, vagyis lemondott a keresztény Európáról.

„Helyette istentelen kozmosszal, a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik.” Eközben Közép-Európa népei visszahelyezik jogaikba az ősi életösztönöket, a kereszténység felszabadító erejét, a munka becsületét, a nemzeti büszkeséget, a gyerekeik és szüleik iránti kötelességet, ezért „mi megvédjük a határainkat, és migránsok helyett a saját gyermekeinkre hagyjuk a hazánkat” – mondta.

A kormányfő szerint a Nyugat elvesztette vonzerejét „a mi szemünkben”, Közép-Európa pedig nem tűnik kívánatos világnak az ő szemükben.

Kijelentette: Európának úgy kell megtalálnia a jövőjét, hogy egyik fele sem kényszeríti a másikra a saját élet- és világfelfogását, ez ma az európai egység alfája és ómegája.

A most átadott emlékhelyről Orbán Viktor azt mondta:

ez felhívás, sőt sürgető kiáltás is azokhoz a közép-európai népekhez, amelyek életüket egy megújított keresztény világban képzelik el, hogy rá kell találniuk az együttműködés útjára, meg kell találniuk azt a formát, amely egyszerre garantálja nemzeti önállóságukat, a közép-európai népek szövetkezését és hozzájárul az európai egységhez is.

Kifejtette: ehhez meg kell érteni, hogy Közép-Európát a közép-európaiaknak kell megszerveznünk. Ha idegenek szervezik meg Közép-Európa életét, az megosztottsághoz, ellenségeskedéshez és alávetettséghez vezet, és erőforrásaink, értékes munkánk és világszínvonalú szellemi teljesítményünk hasznait mások szedik és saját hatalmukat növelik vele – magyarázta.

Érdeklődők az Összetartozás emlékhelyén az átadás napján, az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A miniszterelnök kiemelte: „évszázadok ködébe vész, mikor kínálkozott legutóbb ilyen remek esély, hogy a közép-európai népek a lengyel vezérhajó körül okosan elrendeződve a Balti-tengertől le, a Balkánig maguk szabják meg saját sorsukat”.

A magyarok annyit tehetnek, hogy felkészülnek az együttműködésre és sürgetik barátaikat, emlékeztetve őket, hogy „a csillagok szerencsés együttállása nem tart örökké” – mondta.

A kormányfő szerint

az emlékhely jelképe annak, hogy közös örökösei vagyunk a magyarok világraszóló teljesítményének, mindannak, amit őseink a Kárpát-medencében felépítettek,

a kultúra, a tudomány, a gazdaság és a sport világában letettek az emberiség asztalára. Ez az örökség minden magyaré, bárhol is éljen a világban, „legyünk rá büszkék, őrizzük meg, és tegyük hozzá a magunk részét” – fűzte hozzá.

Megjegyezte:

szívből jövő hálánkat és legmagasabb elismerésünket kell kifejeznünk az elszakított nemzeti közösségek helytállásáért, hűségükért a magyar nemzethez és szülőföldjükhöz.

Az Összetartozás emlékhelye az Országgyűlés sajtóirodájának a parlament honlapjára feltett, Wachsler Tamás építészmérnök, a Steindl Imre-program vezetője által jegyzett közleménye szerint a trianoni békediktátum 100. évfordulójára készült el az Országházzal szemben, az Alkotmány utca torkolatában.

A kortárs építészeti és tájépítészeti eszközökkel kialakított emlékmű egy száz méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő, négy méter széles sétány, amelynek két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12 485 településnevét vésték.

„A településnevek ezreivel való szembesülés az erre érzékeny közönség számára átélhetővé teszi Magyarország egykor volt nagyságát” – fogalmaztak a közleményben, kifejtve, hogy minden név egy-egy különálló gránittéglán jelenik meg, a három különböző téglaméret a település – az 1913-as, Trianon előtti utolsó statisztikai összeírás szerinti – lélekszámát tükrözi. A településméret efféle megjelenítésén túl semmilyen egyéb különbségtétel nem történik: határon inneni és túli, magyar többségű vagy magyar lakosság nélküli települések egyformán, összekeverve, véletlenszerű elrendezésben lelhetők fel. Aki egy konkrét települést szeretne megtalálni, azt az online településnév-kereső segíti.

A sétány a Honvéd utca kereszteződésénél eléri az ötméteres mélységet. Ott van az emlékhely szíve, egy körüljárható, hatalmas, hét szegmensből álló, meghasadt gránittömb, közepén égő öröklánggal, amely a szegmensek közötti réseken keresztül látható.

Azt írták: a talajszint alatti kialakítás elsődleges oka ugyan – Steindl Imre útmutatását követve – az Országházra való rálátás zavartalanságának biztosítása volt, de a sétány zsákutcás kialakítása tudatosan hívja meg a temetés-feltámadás gondolatot. Az öröklángot körülölelő gránittömb hasadékai is szimbolikus üzenetet hordoznak, a hét szegmens bevallottan a szomszédos államokat – utódállamokat – a középső, a lángot hordozó tömb pedig a megmaradt Magyarországot szimbolizálja.

A Steindl Imre-programban megvalósult projekt egy 2018-as kormányhatározattal indult, amely rendelkezett az Alkotmány utca Kossuth Lajos térbe torkolló szakaszának felszíni rendezéséről és a történelmi Magyarország 1913. évi összeírás szerinti helységneveinek feltüntetését magában foglaló emlékhely létesítéséről – áll a közleményben.

Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását.

Borítókép: Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint a Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője, Wachsler Tamás jelenlétében átadja az Összetartozás emlékhelyét a Kossuth téren az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában