Ország-világ

2016.04.12. 10:55

A nevetésükről felismerhető, hogy két ember ismeri-e egymást

A kutatók szerint annak, hogy nevetésük alapján két ember viszonyának fokát is meg lehet becsülni, a társadalmi evolúció során lehetett haszna.

A nevetés hangjairól felismerhető, hogy két ember ismeri-e egymást vagy idegenek, ezt még a más kultúrákhoz tartozók is nagy biztonsággal el tudják dönteni - derült ki egy tanulmányból, amely az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) jelent meg.

Amerikai kutatók két-két ember közös nevetését rögzítették, voltak közöttük barátok és olyanok is, akik nem ismerték egymást. A hangfelvételek rövid részleteit ezután lejátszották a kutatás 996 résztvevőjének, akik a világ 24 kultúráját és országát képviselték. Volt közöttük osztrák, kínai, brazil, egyiptomi, valamint a tanzániai vadászó-gyűjtögető hadza törzs tagja is.

A felvételek hallgatói 67 százalékos pontossággal eltalálták, hogy barátok vagy idegenek nevetését hallják - írta a nemzetközi kutatócsoport.

A kutatás eredményei azt is megmutatták, hogy másképp nevetnek a nők, mint a férfiak: a nők nevetése gyakrabban felismerhetővé tette a barátságot, mint a férfiaké, akiknél viszont azt találták el nagyobb pontossággal a hallgatók, hogy idegenek-e egymás számára.

A felvételek hallgatóinak reakciója mellett a nevetések hangzását is megvizsgálták. A baráti nevetésekben kevesebb volt az azonos hangmagasság, ami a spontaneitáshoz köthető.

A kutatók szerint annak, hogy nevetésük alapján két ember viszonyának fokát is meg lehet becsülni, a társadalmi evolúció során lehetett haszna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában