provokáció

2020.06.24. 12:40

A pekingi védelmi minisztérium Indiát tette felelőssé a ladakhi incidensért

A pekingi védelmi minisztérium Indiát tette felelőssé a június 15-i ladakhi incidensért szerdán, amelyben legalább húsz indiai katonai vesztette életét.

Vu Csien, a védelmi minisztérium szóvivője pekingi sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy fennmarad a béke és a stabilitás a határrégióban.

Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő is Indiára hárította a felelősséget, és újból megismételte a kínai álláspontot, amely szerint az összetűzésre amiatt került sor, mert indiai határőrök illegálisan kínai területre léptek, és provokálták a kínai katonákat.

„Az indiai hadsereg felelőtlen lépéseivel súlyosan megsértette a két ország közötti egyezményeket és a nemzetközi kapcsolatok alapelveit” – mondta Csao.

A két ország katonai tisztségviselői hétfőn találkoztak először az incidens óta, és többórás tanácskozás során megegyeztek abban, hogy lépéseket tesznek a feszültség enyhítése érdekében.

Reméljük, hogy az indiai fél szigorúan tartja magát a megállapodáshoz, és sikerül helyreállítani a rendet a határrégióban – bizakodott a külügyi szóvivő.

A kasmíri térséghez tartozó Ladakhban Kína csaknem 90 ezer négyzetkilométer indiai területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladakh természetes része, ezért Indiához kell tartoznia. A két ázsiai ország között 1962-ben rövid határkonfliktus zajlott a térségben.

A vitatott hovatartozású Kasmíron India, Pakisztán és – kisebb részben – Kína osztozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában