Ország-világ

2013.01.13. 16:44

A rasszizmus ellen kezdett demonstrációt a DK a Fidesz székháza előtt

A rendezvényen számos politikus és közéleti személy is megjelent, mások mellett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Vadai Ágnes alelnök, valamint Török Zsolt, Horváth Csaba, Teleki László szocialista politikusok. <br>

MTI

A rasszizmus, a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés ellen kezdődött demonstráció a Fidesz budapesti székháza előtt vasárnap délután a Demokratikus Koalíció (DK) szervezésében [namelink name="Bayer Zsolt"] cikke miatt.

A rendezvényen számos politikus és közéleti személy is megjelent, mások mellett [namelink name="Gyurcsány Ferenc"], a Demokratikus Koalíció elnöke, [namelink name="Vadai Ágnes"] alelnök, valamint [namelink name="Török Zsolt"], [namelink name="Horváth Csaba"], [namelink name="Teleki László"] szocialista politikusok.

A demonstráció kezdetén a terézvárosi Lendvay utca lezárt szakaszán több százan jelentek meg. A résztvevők közül többen táblát viseltek a nyakukban felirattal: "Én is cigány vagyok". Mások uniós, magyar, roma, DK-s és Szolidaritás-zászlókat hoztak magukkal.

A rasszizmus ellen kezdett demonstrációt a DK a Fidesz székháza előtt. Fotó: MTI/Illyés Tibor (galéria)


A tüntetőket a Fidesz székházára kifeszített hatalmas molinó fogadta a következő felirattal: "Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!"

A demonstrációt a DK azért hirdette meg, hogy így tiltakozzanak Bayer Zsolt január 5-én, a Magyar Hírlapban megjelent cikke miatt. Bayer Zsolt írásában a szigethalmi bűncselekményre utalva úgy fogalmazott, hogy "gyáva, undorító, kártékony állatok" késeltek. Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (…) Állatok meg ne legyenek. (…) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta írását.

A rasszizmus ellen kezdett demonstrációt a DK a Fidesz székháza előtt. Fotó: MTI/Illyés Tibor (galéria)


A publicista kedden válaszolt a bírálatokra, és azt írta, hogy szándékosan félreértették a mondatait. "Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból" - fogalmazott írásában Bayer Zsolt.

A cikk miatt két magánszemély feljelentést tett közösség elleni izgatásra hivatkozva, de ezt bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség.
Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a tüntetésen a DK mellett az MSZP, a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában