Hallgassa élőben!

A rendőrség húsvétkor is ellenőriz

Ittas sofőröket keresnek.

A rendőrség húsvétkor is ellenőrzi és kiszűri a forgalomból az ittas járművezetőket – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Berzai Zsolt alezredes hozzátette:

a koronavírus-járvány miatt szakítottak a korábbi gyakorlattal, amikor minden járművet megállítottak, helyette célirányos ellenőrzést végeznek, a gépjárművezetők magatartását figyelik, és így szűrik ki az ittas vezetőket.

Hozzátette: az ittas sofőrök gyakran jelentősen túllépik a megengedett sebességet, cikázva, a sávokat gyorsan váltva közlekednek, nem használják az irányjelzőt, biztonsági övet, agresszív vezetési stílusukkal veszélybe sodorják a többi közlekedőt.

Az alezredes elmondta azt is, hogy az ittasan vezetőkkel szemben közigazgatási bírságot szabnak ki, súlyosabb alkoholos befolyásoltság esetén pedig büntetőeljárást kezdeményeznek.

Közölte, évente 16 ezer személyi sérüléses baleset történik Magyarországon, ennek valamivel több mint nyolc százalékát ittas sofőrök okozzák.
Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak az ittas járművezetőket szűrik ki, hanem a kijárási korlátozás megszegőit is, ugyanis – mint mondta – a húsvéti locsolkodás nem tartozik azok közé a kivételek közé, amelyek miatt az emberek elhagyhatják a tartózkodási helyüket.

Hozzászólások

Flick a szezon végén távozna a Bayerntől
Hans-Dieter Flick vezetőedző a szezon végén távozna a Bayern München labdarúgócsapatától.
Az UVSE került előnybe a döntőben
Az UVSE nyerte a Dunaújváros elleni első mérkőzést a női vízilabda-bajnokság döntőjében.
Bajor mintához igazodhat a külföldi egyetemek hazai szabályozása
A kiigazított felsőoktatási törvény az innovációs tárca szerint minden további próbát kiáll majd, és az egyetemek is meg tudnak felelni az előírásoknak.
Kiutasítottak tizennyolc orosz diplomatát Csehországból
A cseh hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Gyorsabb és olcsóbb hitelfolyósítást ígérnek a bankok
Hamarosan számos új jelzáloghitel-kihelyezéshez is alkalmazzák majd a bankok a statisztikai alapú értékbecslés módszerét.
Döntetlent játszottak Pakson
A Paks hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Zalaegerszeggel.