kérdőív

2020.03.05. 19:38

A SOTE 12 diákja jelezte, hogy fertőzött területen járt

Az egyetem kéthetes járványügyi megfigyelés alá helyezte őket.

A Semmelweis Egyetemen február végéig tizenkét hallgató jelezte, hogy a koronavírussal érintett területen járt. Az eredmények alapján, függetlenül attól, voltak-e tüneteik, kéthetes járványügyi megfigyelés alá helyezte őket az egyetem – közölte az intézmény csütörtökön.

A közleményben kiemelték: a Semmelweis Egyetemen Magyarországon elsőként vezettek be óvintézkedéseket a koronavírusra való tekintettel.

A szorgalmi időszak megkezdése előtt, január 28-án minden hallgató megkapott egy részletes kérdőívet (magyarul, angolul és németül, a képzés nyelve szerint), amely alapján felmérték, mekkora a kockázata annak, hogy hordozhatja a vírust.

Legutóbb március 2-án és március 5-én kapta meg minden hallgató három nyelven az egyetem rektorának tájékoztatását. Ebben többek között kérik a hallgatókat, hogy ne utazzanak fertőzött területekre, illetve amennyiben ezt nem tudják elkerülni, vagy bizonyítottan fertőzött beteggel találkoztak, akkor 14 napig maradjanak távol az egyetemtől.

A fertőzött iráni diák nem tartotta be a fenti utasítást, nem jelzett vissza a kérdőívre

- írták a közleményben.

Felidézték: a Semmelweis Egyetem koronavírus által érintett iráni hallgatója február 22-én érkezett vissza Magyarországra Iránból.

Felsőlégúti panaszai miatt február 28-án, pénteken hívta fel a külföldi hallgatók egészségügyi ellátásáért felelős Semmelweis Kft. Call Centerét.

Miután elmondta, hogy nemrég tért haza Iránból, a Call Center azonnal elirányította a Dél-pesti Centrumkórházba (DPC).

A diák azonban nem a DPC-ben jelentkezett, hanem március 2-án, hétfőn felkereste a Semmelweis Egyetem által biztosított háziorvosát. A vizsgálat során láza nem volt.

A háziorvos azt javasolta, hogy maradjon otthon, majd az előzmények ismeretében a láztalan állapot ellenére megszervezte felvételét a DPC-be, amely március 4-én megtörtént.

Orbán Viktor miniszterelnök szerda este jelentette be, hogy kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában