Ország-világ

2019.04.04. 08:45

A vizsgálat szerint a lezuhant Boeing pilótái betartották az utasításokat

Egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a repülőgép állásszög-jeladó szenzorát bármi megrongálta volna. <br>

Az Ethiopian Airlines 302-es járatát teljesítő pilóták mindenben követték a Boeing és az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) szabályos eljárásrendjét, a repülőgép mégis lezuhant, orral csapódott a földbe - közölte csütörtökön Addisz-Abebában Dagmawit Moges etióp közlekedési miniszter, ismertetve az etióp hatóságok első hivatalos jelentését.


Az etióp légitársaság Boeing 737 MAX 8-as gépe március 10-én, nem sokkal a felszállás után zuhant le, a katasztrófában 157-en haltak meg.

    

Az etióp vizsgálat vezetője elmondta: az előzetes jelentéshez a repülési adatrögzítő és a pilótafülke hangrögzítőjéből kinyert adatokat vették alapul. Kérdésre válaszolva jelezte: egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a repülőgép állásszög-jeladó szenzorát bármi megrongálta volna.

    

Ez a berendezés látja el adatokkal a gép automatikus átesésgátló rendszerét, amelynek a korábbi jelentések szerint köze lehet a repülőgép lezuhanásához.


Korábban írtuk:

Részleteket árultak el az etiópiai repülőgép-katasztrófa első vizsgálati eredményeiből


Etiópia nyilvánosságra hozza csütörtökön a hetekkel ezelőtti repülőgép-katasztrófája első vizsgálati eredményeit, de meg nem nevezett tisztségviselők, akikkel már ismertették ezeket, beszámoltak szerda este egyes részletekről a The Wall Street Journal című amerikai lapnak.


Az etióp légitársaság egyik Boeing 737 MAX típusú gépe március 10-én zuhant le Addisz-Abeba közelében. Öt hónappal korábban ugyanez az új típus - akkor a Lion Air légitársaságé - zuhant le Indonéziában. Az utóbbi katasztrófa hatására az egész világon leállították e típus repülését, és vizsgálják a katasztrófák okait.

    

A jelentésből kiderülhet, hogy a gép egyik szoftvere, az átesésvédelmi rendszer (MCAS) miért kapcsolódott be újra, miután a pilóták a gép orrának előre dőlése miatt a vészhelyzeti eljárásnak megfelelően kikapcsolták - írta a Reuters hírügynökség.

    

A Boeing cég szerdán bejelentette, hogy sikerrel tesztelte az MCAS rendszer frissítését. Az MCAS-t magában foglaló repülésirányítási rendszert, amely újabb biztonsági funkciókkal bővült, a múlt héten adta ki a cég.

    

A meg nem nevezett tisztségviselők elmondták az amerikai lapnak, hogy bár a pilóták kikapcsolták az MCAS-t, és megpróbálták manuálisan irányítani a gépet, de nem tudták elérni, hogy emelkedjen. Ezután elkövették azt a hibát, hogy visszakapcsolták az MCAS-t, ami csak rontott a helyzeten.

    

Az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) bejelentette szerdán, hogy ismét megvizsgálja a Boeing 737 MAX-ok biztonságosságát, e célból külön bizottságot hoz létre. Az FAA egyik tisztségviselője megjegyezte: a felülvizsgálat független attól, hogy a hatóság mikor engedi vissza a forgalomba a géptípust.

    

Kedden az amerikai szenátus kereskedelmi bizottsága közölte: vizsgálja azokat a bejelentéseket, miszerint egyes légiközlekedési biztonsági felügyelők, köztük olyanok is, akik éppen a Boeing 737 MAX-okat ellenőrizték, nem voltak megfelelően kiképezve és levizsgáztatva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában