kiábrándító

2020.07.07. 11:55

Áder János az ukrán és a román elnökhöz fordult a folyószennyezések miatt

Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a keleti szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében.

A levelekben – amelyek kedden kerültek fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára – az szerepel: az elmúlt időszak áradásai az ígéretek ellenére ismét nagy mennyiségű műanyag palackot és más hulladékot sodortak át Magyarországra, amely jelenleg járványügyi szempontból is veszélyes, emellett

mind a halászatot, mind a turizmust akadályozza, az élővilágra is súlyos hatással van és visszataszító is.

Az államfő mindkét elnöknek címezve megjegyezte: a magyar kormány több alkalommal kérte már a szomszédos országok hatóságainak segítségét, de azt részükről az együttműködés hangoztatásán túl kevés érdemi intézkedés és még kevesebb javulás követte.

Ahogy arra Áder János rámutat: a szennyezés legfőbb oka, hogy a lakosság a folyók árterébe rakja le a hulladékát.

A Tiszán idén eddig 2258 köbméternyi szilárd hulladék érkezett és június 13. óta 938 köbméter vegyes uszadékot szedtek ki, míg a Szamosból 846 köbméter vegyes uszadékot, a hulladékmentesítést pedig már a gépek sem bírják.

„Kiábrándítónak tartom, hogy a Tisza hulladékkal való szennyezése a sokszori fogadkozás ellenére sem hagyott alább, és immár tartós fenyegetést jelent a folyó törékeny ökoszisztémájára”

- fogalmazott Áder János, aki a jelenségről azt írta: az nem méltó az európai normákhoz.

Az államfő az ukrán elnököt arra is emlékeztette, hogy a problémára egyszer már felhívta a figyelmét tavaly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában