Közvélemény-kutatás

2021.05.06. 14:18

Alapjogokért Központ: tízből hét magyar elégedett a vakcinák beszerzésével

A magyar felnőtt lakosság „masszív többsége”, 72 százaléka elégedett a kormány oltóanyag-beszerzési stratégiájával a koronavírus-járvány alatt – derült ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából, amelyről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.

Budapest, 2021. február 16. A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináit pakolják ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium által vásárolt Airbus 330 típusú teherszállító repülõgépbõl a Liszt Ferenc-repülõtéren 2021. február 16-án. Az elsõ szállítmányban 550 ezer vakcina érkezett. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Az április 27-én és 28-án ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés szerint

a válaszadók 60 százaléka úgy gondolja, a kormány sikere az, hogy a regisztráltak immár több mint háromnegyede megkapta az oltást.

Mindösszesen százból hatan (6 százalék) gondolják úgy, hogy az Európai Uniónak köszönhető a magas átoltottság Magyarországon – írták.

A véleményt formálók 20 százaléka szerint nem tekinthető sikernek az, hogy ennyivel gyorsabb ütemben oltják be a magyarokat – tették hozzá.

Az országos, reprezentatív felmérés alapján

a nyolcmillió fős felnőtt magyar lakosságból majdnem ötmillió nyolcszázezren elégedettek az európai gyakorlattól eltérő, keleti forrásokra is fókuszáló vakcinabeszerzési stratégiával.

Ez a megkérdezettek 72 százaléka, és mindössze 18 százalékuk elégedetlen a vonatkozó kormányzati lépésekkel – emelték ki.

Megállapították, hogy a „korábban számtalan ellenzéki kritikát kapott”, „unortodoxnak” is nevezett vakcinabeszerzés tehát élvezi a magyar állampolgárok döntő többségének támogatását: a döntéshozatal és a társadalmi felelősségvállalás „találkozásának” is köszönhető, hogy Magyarország másfélszer gyorsabb tempóban halad előre az oltási programban, mint a kizárólag nyugati típusú vakcinákra hagyatkozó európai uniós átlag.

Hangsúlyozták, hogy a magas magyar átoltottsági arány a keleti vakcinák kormányzati beszerzése és magyar szakemberek általi engedélyezése, illetve a növekvő oltakozási hajlandóság révén vált elérhetővé.

„Az oltási program pozitív megítélését jól illusztrálja, hogy még az ellenzéki attitűddel körülírható válaszadók 26 százaléka szerint is a kormány sikere az, hogy már több mint 4 millió főt beoltottak hazánkban – ugyanakkor szomorú és a baloldal felelőssége, hogy oltásbizalmatlansági kampányával egy ilyen, alapvetően pártpolitika-mentes ügyben is érezhető a pártpreferenciák hatása a válaszokban”

– fogalmaztak a közleményben.

Borítókép: A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináit pakolják ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium által vásárolt Airbus 330 típusú teherszállító repülőgépből a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. február 16-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában