Ország-világ

2009.10.27. 20:55

Állatkert lett a veresegyházi medveotthon

Állatkertként működik tovább a veresegyházi medveotthon, mivel néhány hiányosságtól eltekintve megfelel a nemrég hatályba lépett, kormányrendeletben rögzített feltételeknek - közölte kedden Kuli Bálint, az otthon vezetője.

MTI


Az immár veresegyházi állatkertként látogatókat fogadó medvefarmon egyebek mellett további illemhelyeket kell építeni, s egyéb apró változtatásokra is szükség van, hogy minden téren eleget tegyenek az állatkertektől megkövetelteknek - mondta Kuli Bálint. Hozzátette: bár tavaly elgondolkodtak azon, hogy nem szednek belépti díjat, a fenntartási költségek növekedése, illetve a küszöbön álló fejlesztések miatt erről a bevételről nem mondhatnak le.

A tervek között szerepel egyebek mellett az állatkert teljes, 20 hektáros területének bekerítése, egy nagy gólyamentőhely létesítése és egy környezetvédelmi tanösvény építése - fűzte hozzá Kuli Bálint. Ez utóbbi ötlet hátterében az állatkerttől bő két kilométerre elhelyezkedő, védett növény- és állatvilággal rendelkező veresegyházi tavak állnak. A három tavat az állatkerttel összekötő tanösvény költségeit az érintett területek "gazdái" közösen fedeznék, mint ahogy ki-ki részt vállalna a munkából is - jegyezte meg az állatkert vezetője.

A veresegyházi "farmon" jelenleg 3,5 hektár nyújt természetközeli körülményeket a medvéknek, míg a farkasok 1,5 hektáron élnek. A látogatók szürkemarhákat, őzeket és vaddisznókat is láthatnak, de az igazi nagy "attrakció" mindenképpen a gyerekek nagy kedvencének számító gólyák megérkezése lesz. Magyarország második legnagyobb gólyamentőhelyének létrehozásától várhatóan a látogatottság is növekszik, bár panaszra most sincs ok - tavaly 177 ezren voltak kíváncsiak Veresegyház medvefarmjára - közölte Kuli Bálint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában