Hallgassa élőben!

Ausztria mielőbb be akarja vezetni a digitális „zöld útlevelet”

Ausztria mielőbb be akarja vezetni az úgynevezett digitális „zöld útlevelet”, melyet a beoltottak, a gyógyultak és a negatív teszteredménnyel rendelkezők kapnak majd meg – jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán Bécsben az alkancellárral, az egészségügyi miniszterrel, valamint a külügyi tárcavezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A zöld útlevelet egyelőre csak országhatáron belül használhatják majd az emberek mindaddig, amíg az Európai Unióban közös megegyezés nem születik ennek bevezetéséről – mondta a kancellár. Április közepére tervezik annak a technikai és jogi háttérnek a kiépítését, amely lehetővé teszi majd, hogy – első körben – a negatív teszteredménnyel rendelkezők a mobiltelefonjukra érkező QR-kód segítségével igazolhassák, hogy nem fertőzöttek, és ezáltal könnyedén látogathassák majd az idővel újra nyitó éttermeket, kulturális és sportlétesítményeket.

A kormány tervei szerint júniusra a beoltottak és a betegségen igazoltan átesettek is élvezhetik már a digitális zöld útlevél előnyeit.

„Ez nemcsak szabad mozgást jelent, hanem a normális élethez való visszatérés lehetőségét is magában hordozza.” – közölte Kurz.

„Nem oltási bizonyítványról van szó, hiszen azok is megkapják, akik teszteltetik magukat, illetve már meggyógyultak a betegségből, így senki nem állíthatja, hogy diszkriminatív lenne az intézkedés azokkal szemben, akik valamilyen okból kifolyólag nem kívánják beoltatni magukat.” – hangsúlyozta a kancellár.

Reményét fejezte ki, hogy nyárra az unióban is megszületik az utazásokat megkönnyítő egységes zöld útlevél, mely által újra átjárhatóvá válnak a határok, megszűnnek az utazási korlátozások és a különböző karanténkötelezettségek, és fellendülhet a turizmus is.

A kancellár beszélt az uniós vakcinaelosztási egyenlőtlenségekről is, és örömét fejezte ki, hogy „közel a megoldás”. Ennek alapját az a tízmillió adag Pfizer-Biontech vakcina jelentheti, melynek az unióba történő leszállítását a gyártó a második negyedévre előrehozta.

Az AstraZenaca oltóanyagának további használatáról elmondta, hogy bízik a szakemberek átgondolt és mindenre kiterjedő döntésében, és valószínűsíti, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is hasonló döntésre jut csütörtökön.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter a legfrissebb járványügyi adatok részletezése után elsősorban a keleti tartományokban rohamosan terjedő brit vírusmutációra hívta fel a figyelmet, és kiemelte a kiszélesedő tesztelési lehetőségek – tesztutcák, gyógyszertárak, háziorvosi rendelők és vállalatok – jelentőségét. Elmondta, kedden 436 000 tesztet végeztek el országszerte, mely 24 óra alatt rekordmennyiségnek számít. Hozzátette: átlépte az egymillió egyszázezret azok száma, akik minimum az első adag oltást megkapták már, ez az oltható lakosság 11 százaléka.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 3239 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 501 224 pozitív esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 1451, az intenzív kezelésre szorulók 400-an vannak. A betegség szövődményeibe az elmúlt napon 30-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 8956-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 463 714.

Werner Kogler alkancellár és Alexander Schallenberg külügyminiszter a sajtóértekezleten bejelentette, hogy a kormány 13,5 millió euróról döntött, melyet az osztrák segélyszervezetekkel szoros együttműködésben három, a katasztrófa által leginkább sújtott válságövezetbe juttatnak el, ahol a lokális konfliktusokon túlmenően most a koronavírus is szedi az áldozatait. Összesen 7 millió euró humanitárius segítségre számíthat Afrika négy országa – Etiópia, Uganda, Mozambik és Burkina Faso -, 2,5 millió eurót kap Jordánia és Libanon, 1,5 milliót Ukrajna.

Dosszié

Hozzászólások

Megkezdődött a TV2-n a Séfek Séfe új évada (videó)
Hétfő este elindult a a Séfek Séfe harmadik évada a TV2-n.
Romániában októbertől indul az oltáslottó
A sorshúzások megszervezését részletező, a gazdasági tárcával közösen kiadott miniszeri rendeletet hétfőn írta alá Cseke Attila megbízott egészségügyi miniszter.
Orbán Viktor: kérdések és válaszok (videó)
Videót osztott meg a miniszterelnök.
Lengyel kormányszóvivő: nem zárják be a Turów bányát
Negatív hatással lenne lengyelek millióinak energiabiztonságára, tágabb értelemben az egész Európai Uniót is veszélyeztetné.
Több mint negyven új fertőzött a megyében
Jótékonysági gálavacsorával köszönték meg a hétvégén Csongrádon azok munkáját, akik hozzájárulnak a koronavírus-járvány leküzdéséhez. Közben a megyében péntek óta 42 új koronavírussal-fertőzöttet regisztráltak.
440 millió forintból fejlődött Székkutas 2020 óta
Lakossági fórumot tartottak hétfőn délután Székkutason, ahol szó esett a vírushelyzetről és a megvalósult, illetve aktuális fejlesztésekről is.