Ország-világ

2017.06.13. 12:44

Az Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a a "Lex Taigetosz" néven elhíresült törvénymódosítás miatt

A párt, a módosítások hatályon kívül helyezését kezdeményezte, amihez csatlakozott az MSZP, a Jobbik és hét független képviselő is.

A köznevelési törvény közelmúltban elfogadott, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekeket érintő módosításának hatályon kívül helyezését kezdeményezte az LMP az Alkotmánybíróságnál (Ab).


Szél Bernadett, az LMP társelnök-frakcióvezetője kedden Budapesten, az Ab épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a "Lex Taigetosz" néven elhíresült törvénymódosítás megsemmisítését kérő beadványukat az MSZP, a Jobbik és hét független képviselő is támogatta, így több mint ötvenen írták alá.


Az LMP több helyen is alkotmányellenesnek találta a módosítást, ezeket tételesen felsorolták a beadványukban - tette hozzá.


Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott, az osztályozás használata az érintett gyerekek esetében nagyon súlyos következményekkel járna, "egész életüket megnehezítené és megnyomorítaná".


Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom képviselője azt mondta, a több tízezer gyereket érintő törvény "botrányos és elfogadhatatlan", a törvény hatályon kívül helyezése pedig nem pártpolitikai, hanem szakmai és emberi jogi kérdés.


A sajtótájékoztató után Szél Bernadett és Törley Katalin átadták az LMP beadványát az Alkotmánybíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában