Ország-világ

2019.02.27. 08:13

Az amerikai képviselőház semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot kihirdetését

A szavazáson 13 republikánus képviselő a demokratákkal együtt voksolt, ám nem sikerült a határozatot kétharmados arányban megszavazni, amely felülírta volna az esetleges elnöki vétót.

Semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot Donald Trump amerikai elnök általi kihirdetését az amerikai képviselőház.


A képviselőház 245:182 arányban utasította el Trump deklarációját kedden.

    

A szavazáson 13 republikánus képviselő a demokratákkal együtt voksolt, ám nem sikerült a határozatot kétharmados arányban megszavazni, amely felülírta volna az esetleges elnöki vétót. Donald Trump elnök már korábban jelezte: élni fog vétójogával.

    

A határozati javaslatot előterjesztő demokrata párti politikusok azzal érveltek, hogy az elnök állításával ellentétben a déli határokon nincs rendkívüli állapot, és egyoldalúan hozott döntésével az elnök elindult a diktatúra felé vezető úton.

    

"Legyen demokrata párti vagy republikánus, de egyetlen elnöknek sem adunk kitöltetlen csekket az Egyesült Államok alkotmányának összezúzásához" - nyilatkozta a szavazás megkezdése előtt Nancy Pelosi demokrata párti házelnök. Az amerikai alkotmány egyik zsebkönyv méretű példányát felmutatva Pelosi azzal fordult a republikánus képviselőkhöz: el kell dönteniük, hogy Donald Trumpra vagy az amerikai alkotmányra esküdtek fel.

    

A republikánus politikusok azzal érveltek, hogy a demokraták nem hajlandóak tudomást venni az amerikai-mexikói határon kialakult válsághelyzetről. Hangsúlyozták továbbá, hogy az amerikai elnöknek hatalmában áll rendkívüli állapotot kihirdetni, mivel egy 1976-ban a kongresszus által megszavazott törvény lehetővé teszi ezt.

   

 "Rendkívüli állapot van a déli határainkon, de a demokraták azt állítják, hogy ez nem létezik" - fogalmazott Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakcióvezetője. Hozzáfűzte: "az elnöknek joga van kihirdetni a rendkívüli állapotot, és mi támogatjuk őt ebben".

    

A képviselőházi voksolás után még a szenátusnak is szavaznia kell. Nem biztos azonban, hogy a felsőházban is elfogadják a határozatot, mivel ott a republikánusok vannak többségben.

    

Donald Trump február 15-én a Fehér Házban tartott sajtókonferencián jelentette be a rendkívüli állapot kihirdetését, miután a kormányzat működését biztosító költségvetést úgy szavazták meg, hogy abban nem szerepelt az általa kért 5,7 milliárd dolláros összeg a határfal megépítésére. A törvényhozók ugyanakkor jóváhagytak 1,375 milliárd dollárt a határ biztonságának erősítésére, de azzal a megkötéssel, hogy az összeget csakis elektronikus rendszerek felszerelésére vagy a már meglévő határvédelem modernizálására lehet fordítani, falépítésre nem.

    

A kormányzat most azt tervezi, hogy 6,7 milliárd dollárt átcsoportosít más területekről, így például elvesz a katonai beruházásokra fordítandó összegekből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában