Ország-világ

2013.03.28. 20:53

Az ideológiai nevelés fontosságát hangsúlyozta Kim Dzsong Un

A hadsereg ideológiai nevelésének erősítését sürgette csütörtökön Phenjanban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

MTI

Kim Dzsong Un azon a tanácskozáson szólalt fel, amelyen a koreai néphadsereg politikai megbízottai és propagandistái vettek részt. Az észak-koreai vezető - aki egyben a hadsereg főparancsnoka - azt hangoztatta, hogy a Koreai-félszigeten rendkívül feszült helyzet alakult ki. Ezért a Koreai Munkapártnak demonstrálnia kell szilárd eltökéltségét arra, hogy az ideológia fegyverével döntő győzelmet arasson az amerikai imperialistákkal és szövetségeseikkel szemben - tette hozzá.

Beszédében Kim Dzsong Un új feladatokat állított a részvevők elé annak kapcsán, hogy Phenjan februárban - "az Egyesült Államok és Dél-Korea ellenséges akciói miatt" - felmondta az 1953-as háború nyomán Dél-Koreával létrejött fegyverszüneti megállapodást. Egyidejűleg meggyőződését fejezte ki, hogy a néphadsereg politikai munkatársai erősítik agitációs tevékenységüket, ily módon erősítik a gyűlölet érzését a katonák körében az Egyesült Államokkal és a dél-koreai "bábrezsimmel" szemben.

Phenjan a hét elején jelentette be, hogy harckészültségbe helyezte hadászati rakétaegységeit és tüzérségi - ezen belül nagy hatótávolságú - ütegeit, valamint arra adott parancsot, hogy ezek vegyék célba az Egyesült Államok csendes-óceáni támaszpontjait, kontinentális területét és Dél-Koreát. Rögtön ezután az utolsó kommunikációs csatornát jelentő katonai forródrótot is megszüntette Dél-Koreával.

Észak-Korea február 12-én kísérleti atomrobbantást hajtott végre, amire válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb büntetőintézkedésekkel sújtotta Phenjant. Erre válaszul közölte az észak-koreai vezetés, hogy érvénytelennek tekinti az 1953-as háború nyomán Dél-Koreával létrejött fegyverszüneti megállapodást.

A feszültség éleződéséhez hozzájárult, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea március elején két hónapig tartó közös hadgyakorlatot kezdett.

Megfigyelők szerint a háborús retorikával Phenjannak a többi között az a célja, hogy növelje a lakosság lojalitását Kim Dzsong Un vezető iránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában