kínos

2020.09.15. 10:20

Az LMP-frakció alkalmazottja megszégyenítette egy abúzus áldozatát

Gregor Bernadett a napokban ismét felhozta korábbi élményeit a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol fiatal nőként abúzus áldozata volt. Az eset kapcsán Nuszbaum Tibor, az LMP-frakció alkalmazottja úgy döntött, hogy megszégyeníti a színésznőt, legalábbis az általa kezelt Szomszédok forever-oldalon megjelent posztot nehéz másként magyarázni.

Az LMP-frakció alkalmazottja, Nuszbaum Tibor az általa működtetett Szomszédok forever Facebook-oldalon igyekezett megszégyeníteni Gregor Bernadettet. A színésznő a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kapcsán szólalt meg, amelynek 1991–1995 között volt a hallgatója – írja a Magyar Nemzet.

„Mi voltunk az első kísérleti osztály, a harmadik rostát egy hét kőkemény műhelymunka előzte meg. A döntő vizsgán a Mesél a bécsi erdő című darabból kellett jelenetet csinálni. Bikinire kellett vetkőzni és lezuhanyozni az öltözőben, így járultunk a vizsgabizottság elé. Vizes hajjal, álló mellbimbóval… Szerencsétlenségemre a csoportunkban több fiú volt, mint lány, ezért kétszer kellett eljátszanom a jelenetet. A kettő között dideregve ültem a vizsgabizottság mellett egy széken…” – emlékezett vissza a megalázó jelenetre Facebook-posztjában Gregor Bernadett, amelyet azóta törölt, vélhetően azért, mert oldalát elárasztották a gyalázkodó kommentek. Ebbe a sorba állt be Nuszbaum Tibor.

Mint azt a lap is megírta, a színésznő számos kellemetlen emléket megosztott, ilyen volt az Életem sötét foltja című gyakorlat. „El kellett mondani valamit magadról, amit szégyellsz, és még talán senkinek nem mondtad el, ötféleképpen. Kihívsz valakit a színpadra, annak mondod, egyedül mondod az ott ülőknek, telefonbeszélgetésben mondod el, levélben és az ötödik, hogy leoltják a villanyt, és a vaksötétben a legkínosabb kérdéseket teszik fel. 18–19 éves gyerekekről beszélünk” – utalt a színművészeti egyetem kegyetlen módszereire. „Értünk senki nem vonult az utcára” – írta a színésznő, akinek élményei már korábban is napvilágot láttak. A Magyar Nemzet arról is beszámolt, hogy nem Gregor volt az egyetlen, aki kitárulkozott az SZFE-n használt megalázó módszerekről. „Ha meg akartak dugni [az oktatók – szerk.], az bók volt, még akkor is, ha undorító” – mesélte egy korábbi hallgató a wmn.hu hasábjain idén márciusban.

Nuszbaum Tibor, a Szomszédok forever Facebook-oldal kezelője minderre a fenti mémmel reagált, egyértelműen a fájdalmait feltáró Gregor Bernadett megszégyenítésére törekedve. Nuszbaum a mai napig az LMP alkalmazásában áll, nevére és a párt rövidítésére rákeresve a Google keresője kidobja az LMP honlapját, ahol több mint 400 bejegyzés szerzője.

Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de érdemes felidézni: Gregor Bernadett története a színművészeti egyetemen történt bántalmazásokról aligha valamiféle kormányszimpátiától átitatott támadás a felsőoktatási intézmény ellen. Gregor korábban nyíltan kiállt a Jobbik mellett, a párt egyik hivatalos megemlékezésén a felszólalók mellett ő is színpadra lépett énekelni. Gregor Bernadett politikai hitvallása annyira nyilvánvaló volt már évekkel ezelőtt is, hogy az MSZP által kézivezérelt Hírklikk.hu is hangot adott nemtetszésének.

Az LMP kitérő választ adott

Lapunk az eset kapcsán kérdésekkel fordult az LMP-hez. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy összeegyeztethető-e az LMP értékeivel az, hogy a frakció alkalmazottja egy abúzus áldozatát szégyeníti meg nagy nyilvánosság előtt? Valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogy lesz-e következménye az esetnek. A párt válasza teljes terjedelmében: „Az LMP a legmesszemenőbben elítél minden abúzust és semmilyen áldozathibáztatást nem tud elfogadni, ugyanakkor demokratikus pártként munkatársai magánélete felett sem gyakorol kontrollt, de elvárja tőlük a párt értékeinek a tiszteletben tartását.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában