Ország-világ

2017.07.02. 15:00

Az LMP szerint a kormány megalázóan keveset ad az iszapömlés károsultjainak

Ungár Péter szerint a kormány nem számolt el a kárpótlásra fordított eddigi milliárdokról, valamint nem dolgozott ki megfelelő rendszert a kárpótlásra, így az csak egyéni perek és kormánydöntések útján valósulhat meg.

MTI

Ungár Péter, az ellenzéki párt elnökségi tagja vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kabinet 350 millió forintot szán a hét éve történt tragédia károsultjainak megsegítésére, vagyis mindössze annyit, amennyivel a júliusi vizes világbajnokság költségei naponta drágultak az elmúlt időszakban.


A kabinet emellett nem számolt el a kárpótlásra fordított eddigi milliárdokról, valamint nem dolgozott ki megfelelő rendszert a kárpótlásra, így az csak egyéni perek és kormánydöntések útján valósulhat meg - fejtette ki.


Az LMP politikusa megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy a katasztrófát okozó társaság vezetői miért lehetnek még mindig szabadlábon.


Hangsúlyozta továbbá, hogy a kormány a mai napig nem vonta le azokat a következtetéseket, amelyek megakadályozhatnának egy hasonló balesetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában