veszélyforrás?

2019.10.07. 12:09

Az USA már a török hadművelet előtt megkezdte a kivonulást Szíriából

Az amerikai fegyveres erők elkezdtek kivonulni Északkelet-Szíriából, miután Washington előzőleg közölte, hogy az Egyesült Államok nem bonyolódik bele szíriai szövetségese, a helyi kurd fegyveres koalíció ellen indítandó török hadműveletbe – közölte Recep Tayyip Erdogan hétfőn az ankarai repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján, mielőtt Szerbiába indult hivatalos látogatásra.

A török államfő egyúttal megerősítette, hogy Ankara eltökélt az újabb katonai beavatkozást célzó döntésében, ugyanakkor hozzátette, hogy a török és az amerikai fél folytatja egyeztetéseit az ügyben. „Nem fogadhatjuk el, hogy terrorszervezetek fenyegetnek” – hangoztatta.

Törökország ugyanis terrorszervezetnek tartja a határ túloldalát ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát, amely a Washington támogatta kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) gerincét alkotja.

Erdogan vasárnap este telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel az Eufrátesz folyótól keletre közösen létrehozandó szíriai biztonsági övezetről, miután a török elnök fenyegetően bejelentette: országa elégedetlen a folyamat előrehaladtával, a közös járőrtevékenység időhúzás, ezért Ankara nemzetbiztonsági érdekből akár rövid időn belül hadműveletet indíthat a területen.

A török elnöki hivatal a beszélgetés után arról számolt be, hogy Erdogan és Trump megállapodott abban, hogy novemberben Washingtonban találkoznak. Az amerikai elnöki hivatal később ugyanakkor azt jelentette be, hogy Washington nem támogatja és nem bonyolódik bele a várható török hadműveletbe. Hozzátették: „mivel az Iszlám Állam kalifátusát már legyőzték, az amerikai haderő a közvetlen térségben többé már nem lesz jelen”.

Több mint ezer amerikai katona állomásozik Szíria északkeleti területein, ahol szorosan együttműködnek a kurd harcosokkal. Washington az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet elleni harcában őket tartotta a legszorosabb szövetségeseinek, Ankara azonban potenciális veszélyforrásként tekint rájuk, mert szerinte kapcsolatban állnak a törökországi szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK).

A Fehér Ház közleménye azt is hangsúlyozta, hogy a washingtoni követelések ellenére az európai országok nem voltak hajlandóak visszafogadni azokat az állampolgáraikat, akik csatlakoztak az Iszlám Államhoz, így az Egyesült Államok sem akarja többé rájuk költeni az adófizetők pénzét, többé nem tartja őrizetben az Iszlám Állam egyetlen dzsihadistáját sem.

„Mostantól Törökország a felelős az elmúlt két évben foglyul ejtett valamennyi ISIS-harcosért” – szögezte le a közleményben Stephanie Grisham szóvivő.

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) minapi közlése szerint több mint 11 ezer terroristát tartanak fogva 30 fogdában azon a területen, amely az SDF fennhatósága alatt áll Északkelet-Szíriában, az Eufrátesz és az iraki határ között.

Erdogan hétfői sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy ennél kevesebb terroristát tartanak fogva.

A török elnök végül ismertette, hogy nagy valószínűséggel november első felében találkozik Washingtonban Donald Trumppal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában