Politikai harc

2020.06.20. 19:37

Babis visszautasította az Európai Parlament őt bíráló határozatát

Andrej Babis cseh miniszterelnök szombaton visszautasította az Európai Parlament (EP) előző napi állásfoglalását, miszerint összeférhetetlenség lenne politikai és vállalkozói tevékenysége között.

A kormányfő úgy véli, az őt bíráló EP-határozat mögött a testület egyes cseh képviselőit kell keresni, akik arra törekednek, hogy Brüsszelben lejárassák Csehországot. Babis szerint a „Cseh Köztársaság miniszterelnöke elleni, uniós pénzeszközök hűtlen kezelése és lehetséges összeférhetetlenségek miatt indított büntetőeljárás újbóli megnyitása” című határozat célja, hogy befolyásolja a könyvvizsgálói folyamatok eredményét az Európai Unióban.

Az állásfoglalást pénteken késő este fogadta el az Európai Parlament. A szavazatát leadó 664 képviselő közül 510 támogatta a határozatot, 53-an ellene szavaztak és 101-en pedig tartózkodott.

Az EP honlapján megjelent beszámoló szerint a parlament sajnálatát fejezte ki, hogy a cseh kormányfő aktív szerepet vállal az uniós költségvetés végrehajtásában azzal egyidejűleg, hogy a hírek szerint az Agrofert vállalat irányításában is részt vesz. Az Agrofert az egyik legtöbb uniós forrásban részesülő vállalat Csehországban. A cseh miniszterelnök feltételezett összeférhetetlenségét jelenleg hivatalos uniós vizsgálat térképezi fel. A képviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy akiről bebizonyosodik, hogy üzleti érdekei összeférhetetlenek a kormányzat legmagasabb szintjén betöltött pozíciójával, annak meg kell szüntetnie az összeférhetetlenséget.

A 21 cseh EP-képviselő közül 12-en támogatták a dokumentumot, heten ellene voltak, ketten pedig tartózkodtak. A határozatot a cseh ellenzéki pártok képviselői támogatták, míg a Babis által vezetett ANO hat képviselője közül öten ellene voltak, egy pedig tartózkodott. Ellene szavazott az ellenzéki Közvetlen Demokrácia (SPD) két európai képviselője is. A kormányt kívülről támogató kommunisták EP-képviselője tartózkodott.

„Nem nagyon akarom kommentálni a határozatot. Mindenki tudja, hogy cseh európai képviselők állnak mögötte, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy Brüsszelben megkárosítsák Csehországot”

- áll Babis nyilatkozatában. „Állandóan ugyanarról van szó. Politikai harcról, amelyet néhány cseh politikus és párt Csehországból átvitt az Európai Parlamentbe” – vélte Babis.

A cseh kormányfő szerint az Európai Parlament olyan ügyben foglalt állást, amelyet konkrétan nem ismer, és bizonyítékok nélkül igyekszik befolyásolni egy büntetőeljárást.

„Szerintem ezt a cseh igazságszolgáltatási rendszerre kifejtett politikai és médianyomás, illetve a cseh belügyekbe való beavatkozás bizonyítékának lehet tekinteni” – szögezte le Babis.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában