Ország-világ

2015.10.27. 22:23

Balog Zoltán: a reformáció megújító erő

A miniszter szerint a magyarok tudják, hogy mit köszönhetnek Kálvin Jánosnak.

A reformáció nem néhány vallási közösség magánügye, hanem olyan megújító erő, amely létfontosságú értékeket hozott létre, vagy erősített meg a magyar családok, települések, az ország és a Kárpát-medencei magyarság életében - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán kedden.

[namelink name="Balog Zoltán"] a reformáció emléknapja alkalmából tartott ünnepségen elmondta, az értékek közül a szabadság és a hit mellett az egyik legfontosabb a nemzeti nyelv, a magyar nyelv, illetve annak megmentése.

"Aki a nyelvet erősíti, őrzi és továbbadja, az a nemzetnek az önazonosságát, a magyarságtudatot erősíti" - fűzte hozzá.

A miniszter a szatmári kisváros művelődési központjában tartott eseményen arról beszélt, hogy a vallásszabadságért folytatott küzdelem egyben a magyar függetlenségért folytatott küzdelem volt a 16., a 17., a 18., és még a 19. század első felében is. A hitről mint értékről, azt mondta, ez tesz képessé bennünket arra, hogy "megmaradjunk, túléljünk és éljünk", e nélkül az élet értelmét veszti.

A hit hűség és bizonyosság egyben, ezzel van értelme és célja az életnek - hangsúlyozta. Balog Zoltán kijelentette: erre a hitre éppúgy szükség van, mint ezer vagy kétezer évvel ezelőtt, ugyanis ez kell a nemzet gyarapodásához és az egyház erősödéséhez.

A gyarapodással kapcsolatos legnagyobb kihívásnak a magyarság lélekszámának csökkenését nevezte, mert a fogyó népességnek nem lesz ereje megtartani a reformáció örökségét.

Elmondta, ma demográfiai mélyponton van Magyarország és egész Európa, a megszületett gyermekek nyolcvan százalékának "migráns háttere" van, vagyis ekkora részük már a bevándorlók gyermekei vagy unokái.

Ezért gondolja azt Európa - folytatta -, hogy a hiányzó gyermekeket a migránsok gyermekeivel pótolják, "keletről, délről, innen-onnan, ezért rajtunk áll, hogy leszünk-e elegen."

Olyan családpolitikát kell folytatni, hogy egyre több fiatal gondolja úgy, érdemes összeházasodni és gyereket vállalni - közölte Balog Zoltán. Hozzátette, ennek látszólag nincs köze a reformációhoz, azonban hit nélkül nem lehet családot alapítani és gyermeket nevelni.

"Hinnünk kell abban, hogy van értelme a létünknek, reformátusként és keresztény emberként is" - erősítette meg.

Balog Zoltán szerint a magyarok tudják, hogy mit köszönhetnek Kálvin Jánosnak.

"Ha megtartod, megtartsz", - idézte az ősi egyházi mondatot beszédében, majd rámutatott, ha ezt az örökséget a magyarok tovább tudják adni a következő generációnak, akkor teljesítették küldetésüket.

A fiatalok megtartásában a szülők felelőssége mellett a nevelésnek, az egyházi nevelésnek is fontos szerepe van - mondta Balog Zoltán, megjegyezve, hogy 2010-ben az óvodától a középiskoláig több mint 112 ezer magyar gyerek járt egyházi intézményekbe, öt év alatt számuk csaknem 200 ezerre nőtt.

A mi dolgunk úgy tanítani őket, hogy elhiggyék, ez az ő földjük, és közben a legjobb tudást kaphassák meg - mondta. Balog Zoltán szerint a reformátusok feladatai közé tartozik a nevelés és oktatás segítése mellett a kultúra élettel megtöltése és a szegény emberek megsegítése is.

Az ünnepség keretében Balog Zoltán megkoszorúzta Kálvin János szobrát, az eseményen részt vett Csűry István Királyhágó-melléki református püspök, Fülöp István, a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke, Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Hanusi Péter, Mátészalka (Fidesz-KDNP) polgármestere és Kovács Sándor, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában