Ország-világ

2009.10.17. 00:03

Bazi nagy bolond lagzit tartanak Bikácson

Ismét lesz a hét végén bazi nagy bolond lagzi Bikácson, a kevesebb mint 500 lelkes Tolna megyei faluban. A vőlegényt, Erős Pistát egy lány, a menyasszonyt Ecet Erát, egy fiú személyesíti meg.

MTI

A különleges lagzit azért rendezik - már harmadszor -, mert valódi falusi lakodalom legalább tizenöt éve nem volt a faluban - mondta el a Molnárné Béres Edit.

A Bikácsért Kulturális Egyesület elnöke úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy az ötlet az Árvalányhaj Néptánccsoport tagjaiban vetődött fel: egyszerűen szerettek volna egy jó mulatságot szervezni. Az alapgondolatot, hogy tartsanak állakodalmat, újabb és újabb ötletekkel színesítették, így rendezték meg végül az első falusi lakodalmat - felcserélt szerepekkel. 2007-ben az első bazi nagy bolond lagzin Ugrató Oszkár és Csámpás Rozi keltek egybe, tavaly pedig Velke Popovice és Kefélne Ella tartott menyegzőt. A rendezvény régi falusi hagyományokat is felelevenít, persze mókás formában.

Molnárné Béres Edit felidézte, hogy régen egy hétig tartó elfoglaltságot jelentett és remek közösségi program volt a lakodalom. Napokig sütöttek-főztek, közösen tartottak disznótort. Manapság azonban már nem rendeznek ilyen nagyszabású lagzikat, Bikácson legalább tizenöt éve nem volt rá példa. A régi, hagyományos falusi lakodalmakra viszont szívesen emlékeznek vissza, és ilyen tréfás formában igyekeznek életben tartani ezt a szokást - mondta el az egyesület elnöke.

Hozzátette, hogy egyre nagyobb érdeklődés kíséri a rendezvényt a helybeliek körében és a környéken is. Szokás, hogy mindig mások vállalják a házasulandók szerepét, de a vőfély személye állandó. Ezt a tisztet Kovács Mária tölti be, az ő feladata a ceremónia lebonyolítása.

A daliás vőlegény idén Antal Gréta lesz, a menyasszonyi fátyol pedig Kovács Sándor fejére kerül.

A mulatság a vőlegény, majd a menyasszony kikérőjével kezdődik szombaton 15 órakor. Az esküvőt a település központjában lévő körszínpadon tartják egy órával később. A nászmenet, ahol a férfiak mindegyike női ruhát, a hölgyek pedig férfi ruhát viselnek, 17 órakor indul, és járja végig a falut. A lagzi, amely egyben jótékonysági bál is, 20 órakor kezdődik. A menyecsketáncon nem az ifjú párnak, hanem a szervezőknek gyűjtenek.

Az összegyűlt bevételből fedezik a költségeket, és - ha marad - támogatják az Árvalányhaj Néptánccsoportot - tette hozzá Molnárné Béres Edit.

Kövi-Ónodi Gyöngyi, a paksi Városi Múzeum néprajzosa elmondta az MTI-nek, hogy az egész magyar nyelvterületen szokás volt a bolondlakodalom. Farsangi időszakban tartották, mint ahogyan a menyegzőket is. Több változata élt, a Dunántúlon szolidabb formában rendezték. Jellemző volt a szerepcsere, a tréfás szövegek elhangzása. A világháború után azonban lassan kiveszett ez a szokás, és már csak nyomokban maradt meg - jegyezte meg Kövi-Ónodi Gyöngyi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában