Ország-világ

2009.11.01. 18:15

Békésen zajlott a megemlékezés a sírkertekben

Békésen zajlott a halottak napi megemlékezés a fővárosi köztemetőkben vasárnap - mondta Pénzes Kristóf, a Budapesti Temetkezési Intézet sajtóreferense a délutáni csúcsforgalom enyhülését követően.

MTI

Közölte: a temetővezetők arról számoltak be, hogy évek óta nem volt az ideihez hasonlóan békés a temetői forgalom. A kegyeletteljes megemlékezést nem zavarták meg sem lopások, sem egyéb, közlekedéssel kapcsolatos atrocitások, ami az intézmények, a rendőrség és a polgárőrség összehangolt munkájának tulajdonítható.

Pénzes Kristóf elmondta: az idén Mindenszentekkor, vasárnap csúcsosodott a forgalom a temetőkben, de még halottak napján, hétfőn is sok látogatóra számítanak a sírkertekben.

A nagy forgalom ellenére fennakadás nélkül lehetett közlekedni a budapesti temetők környékén, és a temetőkön belül is.

A rákoskeresztúri Új köztemetőben két kaput is megnyitottak, autóval a Korányi Frigyes utcai kapunál is be lehetett hajtani, így a korábbi évektől eltérően nem alakultak ki dugók a temető területén.

A vasárnapi Mindenszentek és a hétfői halottak napja alkalmából meghosszabbított nyitva tartással, reggel 7 órától este 8 óráig várják a megemlékezőket mind a tizenöt fővárosi köztemetőben, a BKV pedig rendkívüli járatokat indít a sírkertekhez.

Vasárnap csak a Fiumei úti sírkertbe és az Új köztemetőbe lehetett autóval behajtani, a többi helyre kizárólag a mozgáskorlátozottak igazolványával rendelkezők mehettek be járművel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában