Ország-világ

2009.09.30. 22:14

Benedek Elek-szobrot avattak Kisbaconban

Egész alakos, életnagyságú szobrot kapott szülőfalujában Benedek Elek; az alkotást a híres mesemondó születésének 150. évfordulóján, szerdán avatták fel a székelyföldi Kisbaconban.

MTI

A meseíró, lapszerkesztő, közéleti személyiség padon ülő szobrát, Vargha Mihály alkotását Szabó Réka, Benedek Elek magyartanárként tevékenykedő dédunokája és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke leplezte le.

"Benedek Elek mindannyiunk legnagyobb tanítója, első és utolsó tanítómestere: számunkra ő a hazatérő ember életpéldája, aki bebizonyította, hogy itt, az Erdővidéken is lehet nagyot, maradandót, megismételhetetlent alkotni" - jelentette ki az avatóünnepségen Markó Béla.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint Benedek Elek igazi szimbólum a magyarság számára, hiszen mindaz, amit ma magyar népmesének, hagyománynak nevezünk, az elválaszthatatlanul kötődik az ő nevéhez, tiszta, támadhatatlan erkölcsiségéhez.

Az ünnepségen felszólalt Bogdán László író, publicista, aki Benedek Elek újságcikkeiből olvasott fel. Mint fogalmazott, az olvasónak gyakran nehéz elhinnie, hogy a nagy vehemenciával író tollforgató ugyanaz a személy, aki a meséket is írta.

Eva Ericsson, Värmlandnak - Kovászna megye svédországi testvértartományának - kormányzója úgy vélte: "amikor a két régió meseíróit hasonlítjuk össze, kiderül, hogy kultúráink nagyon is hasonlítanak egymásra". Az önkormányzati vezető Benedek Elek munkásságát a Nils Holgerssont megalkotó Selma Lagerlöf életművéhez hasonlította.

Bardócz Csaba, Nagy- és Kisbacon polgármestere ünnepi beszédében elmondta: a szobrot a Communitas Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa, a Bodvaj egyesület, illetve az iskolás gyerekek támogatásával készítették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában