Ország-világ

2013.03.23. 18:50

Berlusconi tömegdemonstrációt vezetett Rómában

Ez volt a PdL első utcai megmozdulása a februári választások óta.

A meg sem alakult római kormány bukását és az urnákhoz való visszatérést jósolta meg, és a köztársasági elnöki széket a jobbközépnek követelte Silvio Berlusconi pártja, a Szabadság Népe (PdL) szombaton rendezett tömeggyűlésén.

Százezres tömeg töltötte meg a római Piazza del Popolo terét, ahova a PdL hívta híveit az igazságügyi reformot sürgető tüntetésre, mely egyben tiltakozás is volt a Berlusconit "üldöző ügyészek" ellen. "Az egyáltalán nem pártatlan ügyészek politikai harcot vívnak velem!" - jelentette ki Berlusconi.

Ez volt a PdL első utcai megmozdulása a februári választások óta.

"Eltemettek bennünket, miközben megnyertük a választásokat! Most is készen állunk az új választási kampányra!" - hangoztatta beszédében Berlusconi. Hozzátette, hogy nincs kellő parlamenti támogatottsága a pénteken kormányalakítással megbízott Pierluigi Bersaninak, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkárának, aki az "Olasz Kommunista Párt volt tagjait" vezeti.

"Ha Bersani kisebbségi kormánnyal próbálkozik, tudja, hogy kemény ellenzék leszünk a parlamentben és az olasz utcákon is! Jobb lenne azonban, ha nem vesztegetné az időt és visszatérnénk az urnákhoz"- mondta a PdL elnöke. Hangsúlyozta, hogy Itália érdekében a PD-PdL nagykoalíciója lenne az egyetlen megoldás.

Bejelentette, a parlament keddi ülésén a PdL kezdeményezi a Monti-kormány által bevezetett ingatlanadó eltörlését. "Elég volt az adók, a bürokrácia és az ügyészek elnyomásából!"- hangoztatta.

Az eddigi kormányfőről szólva "az évszázad viccének" minősítette, hogy Mario Monti visszaszerezte Olaszország hitelét. "Lefeküdt Németországnak" - mondta. "Európa nem az ellenségünk" - tette hozzá.

Beppe Grillót, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezérét "marslakónak, politikai turistának" nevezte.

Berlusconi a köztársasági elnöknek az olasz nép általi közvetlen megválasztását szorgalmazta hangoztatva, hogy addig is a következő államfőnek a "mérsékelt jobbközépből" kell kikerülnie, és az nem lehet a PD javasolta Romano Prodi, akinek nevét füttyszó kísérte a hallgatóság soraiból.

A milánói bíróság elnapolta a Berlusconi elleni úgynevezett Mediaset-per szombati tárgyalását. Mivel a PdL képviselői március 11-én elfoglalták a milánói bíróságot a Berlusconival szembeni "ügyészi támadás" ellen tiltakozva, a Semmitőszék a pereknek egy másik bíróságra való áthelyezését mérlegeli az exkormányfő ügyvédeinek kérésére.

A PdL-demonstrációval egy időben a PD egy másik római téren Berlusconi ellen tüntetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában