jól bevált módszer

2020.04.16. 15:00

Bevetette újra médiahadseregét is Soros György Magyarország ellen

Az elmúlt időszakban megfigyelhető volt, hogy komoly erőket mozgósítanak Magyarország lejáratásának érdekében.

Forrás: V4NA

A módszerek és álhírek terjesztése mögött Soros György milliárdos tőzsdespekuláns emberei állhatnak – írja a V4NA hírügynökség.

Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter volt a CNN amerikai hírcsatorna vendége a napokban. Az interjú elején a magyar politikus kénytelen volt helyre tenni a fake newst terjesztő műsorvezetőt, Christiane Amanpourt.

A magyar külügyminiszter Christiane Amanpour kérdésére válaszolva úgy fogalmazott,

„sajnálattal közlöm, hogy újabb álhírt terjeszt Magyarországról, mivel azt mondta, hogy a parlamentet beszüntették (...), ami nem igaz. A parlament ülésezik. Ezen a héten például (...) három napon is ülésezett.”

A magyar miniszter arra reagált, hogy ezt megelőzően a riporter azt mondta: a francia nemzetgyűlés, a brit parlament és az amerikai kongresszus működik, míg a magyar nem.

Nem véletlen, hogy a műsorvezető már a kérdésében is álhírt állított, ugyanis a CNN honlapján a magyar koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, úgynevezett koronavírus-törvény elfogadásáról szóló cikkben is félrevezetően számolnak be.

A Rob Picheta és a magyar nevű Stephanie Halasz a cikkben hamisan azt állította, hogy a magyar parlamentet felfüggesztették. Az írásban a Soros György milliárdos tőzsdespekuláns által is pénzelt magyarországi Amnesty International nevű szervezet igazgatóját is idézték, aki az ember jogok miatt rettegett egy sort.

A módszer a régi, jól bevált

Az, hogy Soroshoz köthető szervezetek megpróbálják lejáratni Magyarországot nem újkeletű jelenség, de most a tőzsdespekuláns impozáns médiabirodalmát is beveti. Magyarországon az egyik Soroshoz köthető portál a 444.hu, amely munkatársai előszeretettel írnak a nemzetközi sajtóban lejárató cikkeket saját országukról.

A magyar cégadatbázisból kiderül, hogy a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt. Igazgatótanácsában ott ül Maria Nemcova, aki korábban a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation, OSF) prágai programigazgatója volt. Nemcova most a szintén Soroshoz köthető Media Development and Investmend Fund nevű szervezetnél tevékenykedik működési vezérigazgató-helyettesként (chief operating officer).

Április ötödikén jelent meg egy cikk a New York Times lap hasábjain, amely egyetlen célja Magyarország lejáratása volt. Természetesen a magyar balliberális sajtó egy az egyben átvette az írást, melyet Benjamin Novak és Patrick Kingsley jegyzett. Előbbi egész véletlenül a Soroshoz köthető 444.hu munkatársa. Ezt a portál saját maga árulja el egy korábbi anyagában, amely szintén ezen a módszeren alapul, csak akkor épp a magyar sporttámogatási rendszer szidalmazása volt terítéken.

A módszer ugyanez volt: Benjamin Novak írt egy cikket a New York Timesban, azt pedig a 444 átvette. Csakhogy a magyar portál itt lebuktatta magát, a cikk végén ugyanis odaírták: ”Benjamin Novak, a Times cikkének egyik szerzője a 444 angol nyelvű hírlevelének, az Insight Hungarynek is szerkesztője.„

Christiane Amanpour és Soros György kapcsolata

Az amerikai Media Research Center nevű szervezet 2011-ben hosszú cikksorozatban foglalkozott Soros médiaérdekeltségeivel. A média watchdog beszámolójában több Soroshoz köthető újságíró szervezetet is felsorol, azonban ami érdekes az a Center of Public Integrity (CPI) nevű nonprofit alakulat.

A CPI adóbevallásaiból kiderül, hogy Amanpour a szervezet igazgatótanácsában foglalt helyett éveken keresztül.

Más érdekes adatok is kiderülnek a dokumentumokból, méghozzá az, hogy a Soros-féle Open Society Foundation (OSF) és Open Society Institute (OSI) nem sajnálta a szervezettől az anyagi támogatást. Eszerint:

Open Society Institute

Open Society Foundation

651 ezer dollár

1,1 millió dollár

1,4 millió dollár

1,4 millió dollár

1,3 millió dollár

1,5 millió dollár

825 ezer dollár

2,5 millió dollár

Amanpourtól úgy tűnik egyébként, hogy nem áll távol a terroristák mosdatása sem. 2015-ben ugyanis úgy számolt be a Charlie Hebdo francia szatirikus lap elleni támadásról, hogy ”aktivistáknak„ nevezte az elkövetőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában