Börtönben ül az idei Nobel-békedíjas

Kína tiltakozik a döntés ellen, másként értelmezi az emberi jogokat. A szólásszabadságért is szót emelő Charta ’08 kiáltványhoz – megfogalmazásában Hsziao-po részt vett – több ezren adták a nevüket. A másfél milliárdos ország 80 százalékának azonban nem a szólásszabadság a fő gondja.

Az elmúlt héten hozták nyilvánosságra a 2010-es év Nobel-díjasainak nevét: a békedíjat idén Liu Hsziao-po kínai irodalomprofesszor kapta. A bizottság az emberi jogokért való évtizedes erőszakmentes harcáért ítélte a bebörtönzött ellenzékinek az elismerést. A tavalyi békedíjas, Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke megosztotta a közvéleményt. Az idei ellen Kína – és mellette Kuba – berzenkedik.

Elítéli az önkényuralmat

Az 54 éves Liu Hsziao-po az 1989-es pekingi, Tienanmen téri diáklázadás egyik vezéralakja volt: a Columbia egyetemen volt vendégprofesszor, onnan tért haza, és „ellenforradalmi tevékenységéért" két év börtönre ítélték. 1995-ben újabb nyolc hónapot töltött börtönben, de folytatta az önkényuralmat elítélő esszék írását, ezért 1996-ban három évre átnevelő táborba küldték – kevés sikerrel. Az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatának 60. évfordulójára, 2008. december 10-re tervezték a Charta ’08 megjelentetését, amelynek megfogalmazásában ő is részt vett: a demokráciát, a szavazati jogot, a szólás- és gyülekezési szabadságot követelő kiáltvány megjelenése előtt két nappal őrizetbe vették, majd 11 év börtönre ítélték államellenes felforgatás címén. A kiáltványhoz azóta több ezren adták a nevüket. Felesége havonta egy órára láthatja a professzort, olvasható a kitekinto.hu weboldalon.

Liu Hsziao-po kínai irodalomprofesszor:
vezéralak volt a Tienanmen téri események idején is

„A norvég Nobel Bizottság régóta úgy véli, hogy az emberi jogok és a béke közt szoros összefüggés van. Ezek a jogok előfeltételei a nemzetek közti testvériségnek, amiről Alfred Nobel végakaratában írt" – érvel a bizottság, ám a kínai kormány Liu Hsziao-po tevékenységét ellentétesen értelmezi. Bűnözőnek tartják, aki megsértette a kínai törvényeket, cselekedetei pedig éppen hogy ellenkeznek a békedíj célkitűzéseivel. Peking úgy véli, a nyugati államok tartanak Kína egyre növekvő gazdagságától és hatalmától, és a kitüntetéssel egyszerűen az előítéletüket fejezték ki.

Kína szerint provokáció a döntés

Míg a többi Nobel-díjas nevét nyilvánosságra hozták a kínai híradókban, a békedíjasról sem a televízióban, sem a népszerű hírportálokon nem esik szó. Az internetes keresőkben blokkolják a nevére irányuló kereséseket. Felesége állítólag találkozhatott vele börtönében, és hírül adhatta a rangos kitüntetést, azóta azonban az asszonyt is informális házi őrizetben tartják. Norvég diplomaták hiába próbálták meglátogatni – magyar diplomata is próbált kapcsolatba kerülni vele –, nem működik a mobiltelefonja, csak családtagokkal érintkezhet. Kétséges, hogy át tudja venni férje helyett Oslóban decemberben a díjat.

– Kína provokációnak fogja fel a döntést, úgy értelmezi, hogy a Nyugat bele akar szólni az állam belügyeibe – tudtuk meg Salát Gergely Kína-kutatótól, az ELTE Kínai Tanszékének oktatójától. A norvég kormánynak nincs befolyása a döntésre, Kína mégis azzal „fenyegetőzik": a döntés hatással lehet a fejlődő norvég–kínai kapcsolatokra, így a tervezett norvég–kínai szabadkereskedelmi megállapodásra is.

– Alfred Nobel nem véletlenül döntött úgy, hogy Norvégiára bízza a békedíjat, nem a svédekre. Norvégia a periférián van Európában, viszonylag független tud maradni, nehezen zsarolható. A norvég export mindössze 2 százaléka irányul Kínába, nem tenné tönkre a gazdaságukat a kapcsolatok romlása, és annyi olajuk van, hogy Kína nem tudja őket megfogni – magyarázta a kutató. A nagykövet behívásán és a tiltakozó nyilatkozaton kívül semmit nem tehetnek.

A burmai Ang Szán Szu Csí 1991-ben kapta meg a Nobel-békedíjat, szintén a demokráciáért való erőszakmentes küzdelméért. 1990-ben helyezték házi őrizetbe, amit 1995-ben oldottak fel. Az első azonban, aki börtönben ül díjazása idején, Liu Hsziao-po: megkérdeztük, a kínai tiltakozás ismeretében mennyi esély van rá, hogy szabadlábra helyezik. A szakértő szerint erre a közeljövőben nem kerülhet sor, hiszen ez presztízsveszteség lenne Kínának.

– Arra viszont számíthatunk, hogy egy-két év múlva, például egy Egyesült Államokkal való kereskedelmi tárgyalás keretében kiengedik egészségügyi okokra hivatkozva. Gesztust tesznek, hogy engedményeket nyerjenek: már több ízben volt rá példa, hogy börtönben vagy házi őrizetben tartott ellenzékieket gazdasági vagy más jellegű tárgyalások keretében, „puhításként" szabadon engedtek – fejtette ki Salát Gergely.

Később jöhet a szólásszabadság

Hozzátette: a kínai álláspont különbözik a nyugatitól az emberi jogokkal kapcsolatban.

– Szerintük a nyugatiak túl szűken értelmezik az emberi jogokat. Ők azt mondják, ezek közé tartoznak a szociális jogok is, például a lakhatás vagy hogy legyen elég ennivaló. Ők még a fejlődés azon szakaszán vannak, hogy biztosítsák: legalább ételük legyen az embereknek, a szólásszabadság – ami mellesleg az alkotmány része – csak ezután jöhet.

És ha így értelmezzük az emberi jogokat, valóban hatalmas eredményeket értek el, hiszen az utóbbi harminc évben a másfél milliárdos országban több százmillió ember került ki a szegénységből, utazhatnak és vállalkozhatnak. Úgy vélik, a Nyugat nem elég türelmes velük. Az általa fontosnak tartott értékeket kényszerítené Kínára, de ők egy folyamat közepén vannak az emberi jogok kiterjesztésében: kétségtelen, hogy kell még tenni lépéseket.

A Kína-kutató elmondta: a nyugati közvélemény-kutató cégek által készített felmérésekből az derült ki, hogy a kínaiak 80 százaléka alapvetően meg van elégedve a kormányukkal, az ország fejlődési irányával. – Ha megkérdeznék a kínaiakat, mi a húsz legfontosabb dolog az országban, nem a szólásszabadságot vagy a többpártrendszert említenék. Hanem például a környezetszennyezést, azt, hogy vállalkozhassanak, hogy ne legyenek korruptak a bürokraták. Az emberi jogi harcosoknak nincs túl nagy támogatottságuk, ebben a kultúrában nincs is olyan hagyománya az emberi jogoknak, mint az individualistább nyugati kultúrákban.