Ország-világ

2015.03.30. 15:51

Brókerbotrány: hiába várták Matolcsyt és Szijjártót a bizottsági ülésen

Az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága levette hétfői ülésének napirendjéről Matolcsy György és Szijjártó Péter meghallgatását.

A kormánypárti képviselők 6 nem és az ellenzéki honatyák 4 igen szavazata mellett a testület úgy döntött, leveszi a napirendről azt a pontot, amelyet eredetileg a brókerbotrányban érintett vállalkozások és a hozzájuk kapcsolódó üzleti körök és személyek feltérképezése címmel hirdettek meg.

Szijjártó: a KKM és intézményei nem rendelkeztek törvénytelen információval

A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a tárca intézményei a miniszterelnök utasításának megfelelően jártak el, amikor megszüntették számláikat a Quaestor brókercégnél, ennek köszönhetően az adófizetőket nem érte kár; a folyamat során pedig nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen információval - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter szlovák hivatali partnerével, Miroslav Lajcákkal közös sajtótájékoztatón válaszolt a Quaestor-üggyel kapcsolatos kérdésekre.

A miniszter hangsúlyozta: megdöbbentette és csalódást keltett benne a Quaestor bejelentése, mert megbízhatónak tartotta a brókercéget, ugyanúgy, ahogy az a több tízezer ember, aki ott tartotta a megtakarítását.

A miniszter kijelentette, hogy egy levelet sem kapott Tarsoly Csabától, a Quaestor vezérétől, akivel utoljára januárban vagy februárban találkozott, és a Duna City befektetési projektről tárgyalt akkor.

Ennek a pontnak a megtárgyalására hívta meg a testület [namelink name="Matolcsy György"] jegybankelnököt és [namelink name="Szijjártó Péter"] külgazdasági és külügyminisztert, akik végül nem jelentek meg a bizottsági ülésen.

[namelink name="Volner János"] (Jobbik), a bizottság elnöke a testület ülését követő sajtótájékoztatóján kiemelte: hiába várták Matolcsy Györgyöt és Szijjártó Pétert, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a külgazdasági és külügyminiszter is meghívást kaptak a bizottsági ülésre, hogy számoljanak be arról, éveken keresztül miért nem ellenőrizték a csaló brókercégeket, illetve hogyan fordulhatott az elő, hogy a külügyminisztérium az adófizetők pénzét a csaló brókercégekre bízta.

Kiemelte: 2010-ben már el lehetett volna számoltatni a Quaestort azért, mert még a szocialista kormányok alatt 16,9 milliárd forint állami kezességvállalást nyújtottak a cégnek, de az ezzel kapcsolatos feljelentést a Fidesz a kormányzati ciklusának első évében eltussolta.

Rámutatott: a Fidesznek és az MSZP-nek el kell számolnia arról, hogy az általuk kötött "Quaestor-koalíció" miért próbálja folyamatosan a bankárok felelősségét eltitkolni, és a 2003 óta húzódó Kulcsár-ügyben sem történt meg az elszámoltatás, mind a mai napig nincs első fokú ítélet sem ebben az ügyben. A nagyhalak eddig mindig megúszták a brókerbotrányokat, a pénz soha nem került elő, a Fidesz és az MSZP a saját kormányzati ciklusaik alatt ezeket a csalási törekvéseket minden egyes alkalommal kiszolgálták - hangoztatta a Jobbikos politikus.

[namelink name="Varga László"] (MSZP), a bizottság alelnöke elmondta: az MSZP frakciója nevében is felháborítónak tartják, hogy sem Matolcsy György, sem Szijjártó Péter nem jelent meg a bizottsági ülésen, pedig lehetőségük lett volna tisztázni a szerepüket az elmúlt hetek történéseiben. Varga László kiemelte: ebben az ügyben fideszes politikusok azok, "akik számos képen együtt mutatkoztak a Quaestor elnök-vezérigazgatójával, és több száz milliárd forintnyi pénz tűnt el, számos magánszemély pénze van veszélyben ma Magyarországon a Quaestor-ügyben" - emelte ki. Rámutatott: a Magyar Szocialista Párt volt az egyetlen, amely a Quaestor-károsultak előtt megnyitotta országszerte az irodáit.

Varga László úgy vélte: hetek óta nem történik semmi, a Fidesz részéről egy politikai akció zajlik, az MSZP haladéktalanul azt követeli, hogy az ország nyilvánossága tudja meg a teljes igazságot az ügyben, és kártalanítsák az érintetteket.

DK: Orbánnak és Matolcsynak saját vagyonával kell felelnie a csődért

A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát.

"Vannak olyan személyek, akik államigazgatási tevékenységi körben" hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Quaestorral kapcsolatos helyzet kialakuljon - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Varju László, az ellenzéki párt alelnöke. A független képviselő közölte, olyan módosító javaslatot készítettek, amely szerint Orbán Viktor kormányfőnek Matolcsy György jegybankelnöknek saját vagyonukkal kell felelniük a Quaestor csődjéért.

A politikus azt mondta, az ügy károsultjainak kezdettől fogva azzal kellett szembesülniük, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy kibújjon a felelősség alól.

A Fidesz egy "látvány-törvénytervezetet" nyújtott be, amivel megpróbálja elfedni, amit az elmúlt hetekben elmulasztottak - jelentette ki Varju László aki szerint a javaslat nem tesz meg mindent azért, hogy a felügyeleti oldal korán tudjon figyelmeztetni, nem tesz a bennfentes tevékenység hatékonyabb szabályozásáért és nem ad választ a közpénzek külső kihelyezésére. Hozzátette: olyan széles körű hatósági jogosítvány kialakítása, mint ami az előterjesztésben szerepel, az egész vállalkozói szektort veszélyezteti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában