Ország-világ

2019.09.10. 14:30

Bundestag-elnök: a németek soha nem felejtik a magyarok 1989-ben tanúsított bátorságát

A határ megnyitása idején csak Budapesten 30 ezer, az egész országban pedig 200 ezer keletnémet menekült tartózkodott, várva a lehetőséget, hogy távozhasson Ausztriába.

A németek soha nem felejtik el a magyarok 1989-ben tanúsított bátorságát, amellyel hozzájárultak Németország egységének helyreállításához - hangsúlyozta Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke kedden Berlinben.


A Bundestag őszi ülésszakát megnyitó beszédében Wolfgang Schäuble a magyarországi határnyitás 30. évfordulójáról megemlékezve kiemelte, hogy az egykori keleti blokk kommunista uralom alá vetett népei 1989-ben békés forradalmakkal kivívták szabadságukat és függetlenségüket.

 

A határnyitás 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülés a német szövetségi parlamentben, a Bundestagban 2019. szeptember 10-én. A megemlékezésen részt vett Kövér László, az Országgyulés elnöke (fent balról az elso sorban b4), mellette Hende Csaba, az Országgyulés törvényalkotásért felelos fideszes alelnöke (b5), Novák Katalin, az Emberi Eroforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelos államtitkára (elso sor j2), Hiller István alelnök, az Országgyulés szocialista párti alelnöke (j), Györkös Péter, Magyarország berlini nagykövete (b3), Sárdi Péter, az Országgyulés Hivatala külügyi igazgatója (b2) és Ritter Imre német nemzetiségi országgyulési képviselo (b). MTI/Illyés Tibor

A határnyitás 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülés a német szövetségi parlamentben, a Bundestagban 2019. szeptember 10-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor


    

Ezeknek a népeknek köszönhető a második világháború végén tartott jaltai konferencián kialakított világrend meghaladása, és "nekik köszönjük nem utolsó sorban államiságunk egységét is" - mondta a Bundestag elnöke.

    

Aláhúzta, hogy a magyar-osztrák határ 1989. szeptember 10-i megnyitása az NDK-s menekültek előtt "új dinamikát indított el", aminek révén "két hónappal később ledőlt a berlini fal, a hidegháború jelképe".

    

Rámutatott, hogy a határ megnyitása idején csak Budapesten 30 ezer, az egész országban pedig 200 ezer keletnémet menekült tartózkodott, várva a lehetőséget, hogy távozhasson Ausztriába.

    

Wolfgang Schäuble külön köszöntötte a dísztribünön helyet foglaló magyar küldöttséget, amelyet Kövér László, az Országgyűlés elnöke vezet, és a Magyar-Német Ifjúsági Fórum tagjait, akik kedden kétnapos tanácskozást kezdenek a német fővárosban.

Kövér László, az Országgyulés elnöke (elso sor b4) a határnyitás 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen a német szövetségi parlamentben, a Bundestagban 2019. szeptember 10-én. Mellette Hende Csaba, az Országgyulés törvényalkotásért felelos fideszes alelnöke (b5), Novák Katalin, az Emberi Eroforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelos államtitkára (elso sor j2), Hiller István alelnök, az Országgyulés szocialista párti alelnöke (j), Györkös Péter, Magyarország berlini nagykövete (b3), Sárdi Péter, az Országgyulés Hivatala külügyi igazgatója (b2) és Ritter Imre német nemzetiségi országgyulési képviselo (b). MTI/Illyés Tibor

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (első sor b4) a határnyitás 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen a német szövetségi parlamentben, a Bundestagban 2019. szeptember 10-én. Mellette Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke (b5), Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára (első sor j2), Hiller István alelnök, az Országgyűlés szocialista párti alelnöke (j), Györkös Péter, Magyarország berlini nagykövete (b3), Sárdi Péter, az Országgyűlés Hivatala külügyi igazgatója (b2) és Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselőo (b). Fotó: MTI/Illyés Tibor


    

Kiemelte, hogy nagy szükség van az ilyen kezdeményezésekre, hiszen mindenkinek, de különösen a fiataloknak "tovább kell vinniük, és az alapjaiban átalakuló világban élettel kell megtölteniük a háború örökségeként született egyesült Európa gondolatát".

    

Mint mondta, állandó párbeszédre van szükség az eltérő történelmi tapasztalatokkal rendelkező, más-más kulturális hatások révén formálódott, és a jövővel szemben is eltérő elvárásokat támasztó népek között.

    

Ebben a szoros kapcsolatban "nem muszáj mindig egyetértenünk, de meg kell őriznünk kíváncsiságunkat egymás iránt és tisztelettel kell fordulniuk egymáshoz" - húzta alá a Bundestag elnöke.

    

Wolfgang Schäuble a parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében azt is felidézte, hogy a náci Németország 80 éve, 1939 szeptemberében rontott rá Lengyelországra.

    

Lengyelország szenvedte meg a leghosszabb ideig a német megszállást és a nácik terrorját, és az ország lerohanásával kezdődött meg a második világháború, amely egy "lerombolt földrészt és máig fájó sebeket hagyott maga után" - emelte ki a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, hozzátéve: a világégés legfontosabb tanulsága, hogy meg kell őrizni a békét, az emberi kapcsolatokat pedig a másik szabadsága, függetlensége és méltósága iránti tiszteletnek kell meghatároznia.

    

A magyarországi határnyitás 30. évfordulója alkalmából számos megemlékezést, rendezvényt tartanak a német fővárosban. Kövér László és Wolfgang Schäuble kedden közösen virágot helyeznek el a magyar-német barátság tiszteletére és a határnyitás emlékére a Bundestag épülete, a Reichstag falára 1991-ben felfüggesztett emléktáblánál, és este szintén együtt vesznek részt a berlini magyar nagykövetség ünnepi megemlékezésén.

    

A magyar kormány harminc éve, 1989. szeptember 10-én jelentette be, hogy egyoldalúan felfüggeszt egy 1969-ben kötött magyar-NDK megállapodást, miszerint a felek nem engedik tovább egymás állampolgárait olyan harmadik országba, ahová nincs érvényes úti okmányuk. Ezzel elhárult a jogi akadálya annak, hogy a Magyarországon veszteglő NDK-s menekültek átkeljenek Ausztriába, és onnan elérjék menekülésük célországát, az akkori NSZK-t.

    

Az intézkedés 1989. szeptember 11-én nulla órakor lépett hatályba. Három nap alatt 12 ezer NDK-állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba, november végéig pedig összesen mintegy 60-70 ezer keletnémet hagyta el hazáját Magyarországon keresztül. A magyar döntés lavinát indított el; két hónap sem kellett hozzá, és november 9-én ledöntötték a berlini falat, ami mintegy előrevetítette a kelet-európai kommunista rendszerek küszöbön álló összeomlását. Így a határnyitással Magyarország ütötte az első rést a berlini falon, amely Európát évtizedeken keresztül a szabadság és az elnyomás övezetére osztotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában