Ország-világ

2009.04.19. 19:36

Büntetlen előéletű volt a Bolíviában meggyilkolt ír férfi

Dublin - Büntetlen előéletű volt az az ír állampolgár, akit csütörtökön lőttek le Bolíviában - közölte a dublini kormány egyik minisztere szombaton.

A 24 éves Michael Dwyer egyike volt annak a három férfinak, akik egy rendőri rajtaütésben vesztették életüket Santa Cruzban, és akiket azzal vádoltak, hogy merényletet terveztek Evo Morales elnök ellen. Az akcióban megölték a magyar származású Eduardo Rózsa Florest és Magyarosi Árpádot is, míg a magyar állampolgárságú Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát származású Mario Fardig Astorga Tadics-ot terrorizmus vádjával előzetes letartóztatásba helyezték.

"A huszonnégy évesek jönnek-mennek a világban, és az a tény, hogy katonai öltözéket viselnek, még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy bármiféle katonai tevékenység részesei" - fogalmazott Dick Roche, Írország európai ügyekért felelős minisztere az RTE rádiónak adott interjújában. A politikus hangsúlyozta: Dwyer büntetlen előéletű volt, és semmilyen korábbi adat nem szerepel róla a rendőrségi nyilvántartásokban.

Dick Roche egyben meglepődésének adott hangot annak kapcsán, hogy az általa megismert fényképfelvételeken az látszik, hogy az egyik áldozat keze meg volt kötözve. "Egyértelmű, hogy összekötözték elöl a kezeit. Ez rendkívül szokatlan" - fogalmazott a miniszter, ám további részletekbe nem bocsátkozott, így azt sem tudni, melyik áldozat holttestéről beszélt.

Az eset miatt egyébként egy Argentínában állomásozó ír diplomata máris Bolíviába utazott, hogy megpróbáljon fényt deríteni a történtekre, és biztosítsa az ír állampolgár holtestének hazaszállítását. "Annak körülményeit egyelőre vizsgáljuk, hogy mit keresett Dwyer Bolíviában és hogyan vesztette életét" - közölte korábban a dublini külügyminisztérium szóvivője.

A bolíviai kommandósok csütörtökön rohamozták meg a Las Americas nevű Santa Cruz-i hotelt, ahol az ír állampolgáron kívül megölték a magyar származású Eduardo Rózsa Florest és Magyarosi Árpádot. A támadást azzal indokolták, hogy Evo Morales bolíviai elnök tudomására jutott, hogy merényletet terveznek ellene. A helyszínen letartóztattak további két férfit - a magyar állampolgárságú Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát származású Mario Fardig Astorga Tadics-ot terrorizmus vádjával azóta előzetes letartóztatásba helyezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában