Ország-világ

2009.06.12. 12:21

Civilek vesztették életüket a békefenntartók miatt

Afganisztán - Az Afganisztánban szolgáló NATO-békefenntartók hat civil halálát okozták csütörtökön, néhány nappal az új amerikai parancsnok odaérkezése előtt, aki azt ígérte, hogy minimalizálni fogja a polgári áldozatokat.

Az eseteket csak pénteken hozták nyilvánosságra. Az ázsiai ország Kunar tartományában a békefenntartók járműve összeütközött egy afgán teherautóval, amelynek mind a négy utasa életét vesztette. Néhány órával később pedig, szintén ebben a Pakisztánnal határos tartományban megtámadták a nemzetközi erők egyik járőrét. A kibontakozó tűzharcban két civilt halálos lövés ért, a támadó fegyveresek pedig elmenekültek. A nemzetközi erők közleménye sajnálkozását fejezte ki mindkét eset miatt.

Afganisztánban az utóbbi hónapokban több olyan eset is előfordult, hogy a nemzetközi erők tévedésből civileket öltek meg. Különösen nagy felháborodást váltott ki két amerikai bombázás, amelyben az amerikaiak szerint körülbelül 20, az afgánok szerint legkevesebb 140 civil, köztük sok nő és gyermek vesztette életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában