Járványhelyzet

2021.04.10. 22:00

Covid-osztályokon forgatott az M1 stábja (videó)

A csatorna által készített kórházi riportok rámutatnak: az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek, hogy megmentsék a fertőzésen áteső betegek életét.

Nyíregyháza, 2020. november 26. Orvos és ápolók beteget látnak el a Jósa András Oktatókórház COVID-intenzív osztályán Nyíregyházán 2020. november 25-én. MTI/Balázs Attila

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

Az elmúlt hónapok folyamán az M1 több riportban is beszámolt a magyar kórházakban folytatott egészségügyi ellátásról – írja a Magyar Nemzet.

A Szegedi Tudományegyetem Járványügyi Ellátó Központjának igazgatója az M1-nek nyilatkozva elmondta: a koronavírus-járvány harmadik hullámában gyakran egész családok kerülnek kórházba. Pető Zoltán tájékoztatása szerint jelenleg egy ötszintes centrumban látják el a koronavírus-fertőzötteket, azonban az ellátás igénye folyamatosan bővül.

A járvány harmadik hullámának nehezebb időszakában napi hatvan beteget is behoz a mentő.

A koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülők száma napról napra emelkedik, ezért folyamatosan bővíteni kell az ellátásukat szolgáló részleget – derült ki a Honvéd Kórház covid-belgyógyászati osztályán készített márciusi beszámolóból.

Az orvosok munkáját bemutató felvételen elhangzott, hogy közel száz beteg fekszik a covid belgyógyászati osztályon és ötvenöt koronavírus-fertőzött a kórház intenzív osztályán.

A kórház szakorvosa a felvételen hangsúlyozta: a járvány megfékezéséhez nélkülözhetetlen a járványügyi szabályok betartása és a védőoltás elfogadása.

A 2020 márciusában hozott kormányzati döntés értelmében két és fél hét alatt épült fel a Kiskunhalasi Járványkórház. Akkor még nem volt szükség az intézmény kihasználására,

a köztévé múlt hónapban készített riportja szerint viszont a járvány harmadik hullámában már közel teljes kihasználtsággal működik.

A mobilkórház szakemberei által kidolgozott kombinált terápia teszi lehetővé, hogy a világszerte jellemző, az invazív gépi lélegeztetéssel kezelt betegek elhalálozási aránya a felére csökkent.

Február végén a Magyar Honvédség Egészségterápiás Központjában készített riportot az M1 stábja. A felvételen megszólaló intenzív terápiás szakorvos elmondta, hogy az intenzív osztály dolgozói számára is megdöbbentő, milyen nagy arányban alakul ki olyan megbetegedés a vírusfertőzés következtében, amikor már nem lehet megmenteni a beteget. A szakember kiemelte:

a Magyarországon elérhető oltások biztonságosak és az egyetlen megoldást jelentik arra, hogy megfertőződés esetén a beteg ne kerüljön kórházba.

Borítókép: Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában