Csontváry és az árvíz

A Szegedet elpusztító 1879-es árvíz idején egyetemi hallgatókból álló mentőalakulat élén érkezett a városba Csontváry Kosztka Tivadar. A művész pályájának alakulását vizsgáló pszichiáter szerint a pusztulás megrázó élménye is hozzásegíthette Csontváryt, hogy gyógyszerészi munkáját hátrahagyva a festészetnek szentelje életét.

Csontváry Kosztka Tivadar az 1879-es katasztrófa hírére azonnal Szegedre indult, hogy mentse, amit még meghagyott a pusztító Tisza. Még huszonhat éves sem volt ez idő tájt. Már okleveles gyógyszerész, három évvel korábban elvállalta az iglói patika vezetését, közben az egyetemen vegy- és ásványtant, napszínelemzést tanult. A Szegeden töltött napok történetét Péter László irodalomtörténész foglalta össze; írása lapunk 1969. június 13-i számában jelent meg.

„A szegedi árvízkatasztrófa engem az egyetemi hallgatók élére állított, akikkel kivonultam Szegedre; de a nagy viharban a hallgatókat az Öthalmon kellett hagynom éjjelre: magam pedig két legénnyel átkeltem a háborgó tengeren és kikötöttem a vasúti indóház közelében a nagy töltésen… Tavasz volt, jeges eső zuhogott alá, a hideg hullám oldalazott, csapkodott, a ponton soká megvárakoztatott.

Amikor a városházára értem s ott éjjelre inspekciós lettem, egy új kép tárult fel előttem: százával hevertek az emberek a nagyterem padlózatán. Öreg-ifjú, asszony-férfi, szegény-gazdag, leány-gyermek különböző változatban… Egy kávéház elszigetelve volt nyitva, ahol egy kis reggelit szedtem magamba, azután siettem menteni, ami menthető volt. Utamban láttam szegényt-gazdagot egy-egy kenyérért küzdeni, fázni, dideregni.”

A festő művészi tudatának kialakulását vizsgáló Pertorini Rezső pszichiáter szerint Csontváry pályáját döntő módon határozták meg a „szegedi rémes napok”. Péter László azt írja: „A festő képein a vízesésekben, a tengerek idézésében bizonyára a felbőszült Tiszának emlékképeit kell látnunk…”