Dániel Péter bocsánatot kért Wittner Máriától

Bocsánatot kért a Wittner Máriáról mondott véleménye miatt Dániel Péter; erről az ügyvéd írt szerdán Facebook-bejegyzésében.

A Klubrádióban “bocsánatot kértem a Wittner Máriáról mondott, durva véleményem miatt és tisztáztuk, hogy már semmi közöm Gyurcsány Ferenchez és a Demokratikus Koalícióhoz” – írta Dániel Péter.

A rádió honlapján az olvasható, hogy “bocsánatot kért a Wittner Máriát igaztalan vádakkal illető Dániel Péter”. “Az Orbán-kormányt kritizáló akcióiról ismert ügyvéd a Klubrádióban azt mondta, belátta, hogy küzdelmében túllépett egy határt és túlságosan durván fogalmazott egy közszereplővel kapcsolatban” – írták a klubradio.hu oldalon.

Dániel Péter a Facebookon korábban azt írta az 1956-os forradalom után halálra ítélt, 1970-ben szabadult fideszes képviselőről, hogy “primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prosti”.

Wittner Mária fideszes képviselő, egykori í56-os halálraítélt október 27-én a HírTV-nek nyilatkozva közölte: személyiségi jogi pert indít és az ügyvédi kamara etikai bizottságához fordul Dániel Péter Facebookon közzétett gyalázkodó írása miatt.

Mint akkor elmondta, annak ellenére fordul a bírósághoz és az ügyvédi kamarához, hogy nem “feljelentgető típus”, de Dániel Péter, aki a többi között azzal vádolta meg, hogy 1956-ban lincselésben vett részt, túllépett egy határt, amit már nem lehet szó nélkül hagyni.

Dániel Péter akkor vált ismertté, amikor tavaly nyáron kaszinótojást nyomott szét a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat egyik kifüggesztett példányán. Két hónappal ezelőtt paradicsomszósszal kente össze a III. kerületi önkormányzat által kihelyezett alkotmányt.

Molnár Csaba – akit az MSZP-frakcióból távozó tíz képviselő a Demokrata Párt frakcióvezetőjévé választott – az MTI-nek november 2-án nyilatkozva azt mondta: Dániel Péter, bár a megalakulásakor szimpatizánsként ott volt, nem tagja a frissen létrejött a pártnak. “Múlt heti nyilatkozata alapján úgy gondoljuk, az lenne a jó, ha a jövőben sem lenne az, azt tartanánk helyesnek, ha nem kérné felvételét az új pártba. Mert ha kérné, akkor el kellene utasítanunk” – jelentette ki akkor Molnár Csaba.