Kékfény

2021.01.16. 08:43

Debrecentől Győrig több lakásba tört be két férfi, elfogták őket

A Békés megyei rendőrök pénteken Budapesten elfogtak két férfit, aki a gyanú szerint országszerte több lakásba tört be – közölték szombaton a police.hu oldalon.

A betörők úgynevezett zárfésűt használva jutottak be a lakásokba. Az ötvenéves budapesti férfi 2020 augusztusa és decembere között a gyanú szerint nyolc helyre tört be, négyre sátoraljaújhelyi társával közösen írták.

Októberben egy gyulai lakásból vittek el ékszereket, az ottani rendőrök állapították meg, hogy ugyancsak zárfésűvel követtek el betörést több helyszínen, így Debrecenben, Esztergomban, Győrben, Székesfehérváron, Tatán, Várpalotán.

A lakásokból pénz, ékszerek, órák, parfümök tűntek el, volt, ahonnan fényképezőgép is. A kár meghaladja a 10 millió forintot, ennek egy része megtérül, mert a nyomozók több lopott tárgyat megtaláltak.

A két férfit őrizetbe vették, és vizsgálják, hogy máshol is követtek-e el hasonló módszerrel bűncselekményeket olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában