Ország-világ

2014.03.05. 12:18

DNS-elemzéssel fedeztek fel egy új madárcsaládot Ázsiában

A verébalakúak rendjébe tartozó család csak egyetlen fajt számlál.

A verébalakúak rendjét tanulmányozó kutatók genetikai elemzéssel a családfa tíz különböző ágát azonosították. Azt is felfedezték, hogy a Spelaeornis formosus egyedül ült a maga ágán, és nem mutatott közeli rokonságot a helyi, rá hasonlító énekesmadarakkal.

A kutatók azt javasolták, a madárcsaládot és -fajt nevezzék Elachura formosának, szemben a korábbi elnevezéssel, Spelaeornis formosusszal - tudósított a BBC hírportálja a Biology Letters című szaklapban megjelent tanulmányról.

[namelink name="Per Alstrom"], az uppsalai Mezőgazdasági Egyetem biológusa, aki a Kínai Tudományos Akadémia tudósaival együtt a tanulmányt készítette, elmondta: a verébalakúak a madarak osztályának legnagyobb fajszámú rendje, ennek egyik legkorábbi elágazása és egyetlen élő képviselője az Elachura formosa.

Forrás: bbc.co.uk

Forrás: bbc.co.uk
Az Elachura kistestű énekesmadár, mely a Himalája keleti lejtőitől Kína délkeleti részéig terjedő vidéken lakik. Alstrom leírása szerinte "szélsőségesen zárkózott, ezért nehéz megfigyelni, mivel általában a szubtrópusi hegyi erdők igen sűrű aljnövényzetében rejtőzik".

A párzási időszakban azonban, amikor a hímek belefognak éles, magas hangú énekükbe, amely egyetlen más, az ázsiai kontinensen élő madár dalához sem hasonlít, időnként kiülnek a bokrok belső ágaira - magyarázta Alstrom. Szerinte korábban a madarat összekeverték a verébalakúak egyes helyi fajaival, mert "döbbenetesen hasonlít" rájuk.

A hasonlóság az azonos irányú evolúciós fejlődés eredménye lehet, mely nem rokon fajoknál is eredményezhet hasonló külsőt, ha ugyanabban a környezetben élnek - tette hozzá a kutató.

Úgy fedezték fel az új fajt, hogy evolúciós örökségük megismerése céljából a madarak DNS-ének molekuláris különbségeit elemezték. A módszer az utóbbi években igen elterjedt, több váratlan felfedezés köszönhető neki. Kiderült például, hogy a vándorsólyomnak közelebbi rokona a verébalakúak közé tartozó süvöltő, mint a karvaly - magyarázta Alstrom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában