Ország-világ

2010.11.17. 06:48

Dominikán is felütötte a fejét a kolera, a haiti elnök nyugalomra int

Santo Domingo - Dominikán is felütötte a fejét a kolera.

Bautista Rojas dominikai igazságügyi miniszter bejelentette helyi idő szerint kedden, hogy az országban regisztrálták az első kolerás megbetegedést, egy 32 éves kolerás férfit szállítottak kórházba Hiquey városában. A beteg haiti állampolgár, és nemrég érkezett Dominikába.

A Dominikai Köztársasággal szomszédős Haitin ezer fölé emelkedett a kolerajárványban elhunytak száma. A dominikai hatóságok hetekkel ezelőtt szigorú óvintézkedéseket hoztak, hogy megakadályozzák az erősen fertőző betegség átterjedését az országba. Korlátozták a haiti polgárok belépését az ország területére és a kereskedelmet is a szomszédos országgal.

Akárcsak Haitin, Dominikán sem volt ismert a kolera egészen a közelmúltig. Haitin zavargások robbantak ki a járvány miatt, s a békefenntartókkal történt összecsapásokban két ember vesztette életét, és mintegy húszan sebesültek meg, köztük hat békefenntartó. Az ENSZ cáfolata ellenére sokan azt hiszik, hogy a nepáli kéksisakosok hurcolták be Ázsiából a kolerát.

René Préval haiti elnök kedden nyugalomra intette a polgárokat. Felhívta a figyelmüket arra, hogy a káosz és instabilitás sosem kínál megoldást a problémákra, és a lövöldözés, a palackok hajigálása, a barikádok emelése, illetve a gumiabroncsok égetése sem pusztítja el a kolera kórokozóját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában