Ország-világ

2019.02.27. 09:56

Donald Trump barátjának nevezte a Twitteren Kim Dzsong Unt

Az amerikai elnök az észak-vietnami Hanoiból, az újabb vezetői szintű amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó helyszínéről írta bejegyzését.

Barátjának nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-bejegyzésében, hozzátéve, hogy hatalmas lehetőség előtt áll Észak-Korea, ha végrehajtja a nukleáris leszerelést.


Az amerikai elnök az észak-vietnami Hanoiból, az újabb vezetői szintű amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó helyszínéről írta bejegyzését. Kijelentette: Vietnam virágzik, Észak-Korea pedig rövid időn belül ugyanezt élhetné meg, ha végrehajtaná a nukleáris leszerelést. Hozzátette: a történelemben szinte páratlan lehetőség előtt áll Észak-Korea és barátja, Kim Dzsong Un.

    

A Reuters brit hírügynökség megjegyezte: az a legnagyobb kérdés, hogy a vietnami csúcson a kedélyeskedésen és a bókoláson túl Trumpnak és Kimnek sikerül-e előrelépést elérnie az észak-koreai atommentesítésben, amelynek folyamata tavaly nyáron megakadt.

    

Megfigyelők szerint a tavalyi szingapúri csúcson Kim valamelyest megvezette Trumpot az atommentesítésről szóló ígéretével, valójában az amerikai szankciók feloldását akarta kiédesgetni az elnöktől. Több magas rangú amerikai tisztviselő is arra az álláspontra jutott az utóbbi időben, hogy Phenjannak esze ágában sincs megválni atomfegyverétől, mert az az egyetlen aduja a nemzetközi közösséggel, így az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásain. A szingapúri találkozón nem esett szó az atomfegyver-mentesítés részleteiről, az ellenőrzés módjáról és a menetrendjéről sem.

    

A Fehér Ház azt közölte, hogy Trump és Kim helyi idő szerint kora este (közép-európai idő szerint fél tizenkettőkor) folytat egy rövid, húszperces megbeszélést négyszemközt, amit díszvacsora követ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában