fekete bárányok lettünk

2021.08.07. 11:12

Douglas Murray: „Orbán volt az első európai politikus, aki azt mondta: nem akarunk migránsokat”

A brit író szerint a migrációs válság óta megvetik Magyarországot Nyugaton, és ez a „démonizálás” azóta is szüntelen.

Forrás: Mandiner

Fotó: Földházi Árpád

Tucker Carlson vendége Douglas Murray brit író-publicista volt – számol be róla a Mandiner. Tucker Carlson arról kérdezte Murray-t, miért olyan fontos az amerikai fősodratú médiának, hogy Magyarországot „a világ legszörnyűbb helyeként” mutassa be. „Én ezt már 2015-ben megfigyeltem. Magyarország ekkor vált az EU és az amerikai baloldal fekete bárányává” – kezdte válaszát Murray. Emlékeztetett: ekkor történt, hogy Angela Merkel megnyitotta Európa határait a közel-keleti és afrikai migránsok előtt.

„Orbán Viktor volt az egyetlen – vagy legalább is az első – európai politikus, aki azt mondta: nem, mi ezt nem akarjuk”

– mondta a műsorban az író-publicista.

Murray felhívta a figyelmet arra, hogy 2015-ben majdnem egymillió illegális bevándorló érkezett Magyarországra. A brit író kiemelte: Magyarország lakossága körülbelül tízmillió fő, a 2015-ös állapotok tehát annak feleltethetők meg, mintha az Egyesült Államokba 33 millió bevándorló érkezett volna.

„Ez háromszorosa az USA-ban jelenleg illegálisan tartózkodó bevándorlóknak”

– hangsúlyozta Murray, aki szerint a bevándorlás elutasítása indította el Nyugat-Európában Magyarország démonizálását. „Nem legitim kritikákról van szó. Hanem démonizálásról, amely azóta is tart” – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában