Vadnyugat

2021.09.02. 11:34

Drogdílerek irányítják Marseille egyik kerületét (videó)

A kábítószer-kereskedők még az utat is lezárták, és csak az hajthat be a városrészbe, akit ők átengednek, ám a francia belügyminiszter szerint nincs probléma. A legnépszerűbb ellenzéki politikus szerint viszont a környék törvényen kívüli zóna, ahol a bűnözők diktálnak a saját törvényeik szerint.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Emmanuel Macron francia államfő hét minisztere, köztük Gérald Darmanin belügyminiszter, Barbara Pompili ökológiai átmenetért felelős miniszter és Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter kíséretében az ország második legnagyobb városába, Marseille-be látogat a héten, ahol három napot tölt majd el és bejelenti azt a nagyszabású, „Marseille en grand”, vagyis Marseille nagyban elnevezésű tervet, amelynek célja a város közlekedésének megreformálása, a rossz állapotban lévő iskolák felújítása és a kábítószer-kereskedelem elleni harc – írja a V4NA hírügynökség. Utóbbi rendkívül égető probléma a nagyvárosban,

mivel idén eddig 15 ember vesztette életét valamilyen droghoz köthető leszámolásban.

A legmegdöbbentőbb eset augusztusban történt és egy 14 éves kamaszfiú halálával végződött, akit egy gépfegyverrel lőttek agyon a nyílt utcán, a támadásban két további kiskorú is megsérült, egyikük mindössze nyolc esztendős, a történtekről a La Provence nevű helyi lap számolt be.

🔴(Mise á jour) Un des trois enfants blessés a succombé á ses blessures " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#Marseille https://t.co/GtSbzpFWLn

A bűnügyi hálózatok elleni küzdelem érdekében a belügyminiszter februárban azt ígérte, hogy 2023-ra további 300 rendőrt küld Marseille-be, ebből százan ugyan megérkeztek már idén a megyébe, ám Marseille polgármestere, Benoît Payan szerint ez nem elég. A városvezető úgy véli, hogy további 800 rendőrre lenne szükség ahhoz, hogy hatékonyan fel tudják venni a harcot a városban megtelepedett hálózatok ellen – írja a France Info.

Az államfő látogatásának hírére Marseille egyik leghírhedtebb kerületében, a Cité des Flamants nevű városnegyedben forgatott a Quotidien nevű műsor, a riporternek arra panaszkodtak a megkérdezett fiatalok, hogy egy 14 éves fiúnak meg kellett halnia ahhoz, hogy az elnök végre reagáljon, holott már jó ideje tart a drogháború a városban.

„Ça fait un moment que ça tire á Marseille. Maintenant qu'un petit de 14 ans est mort, c'est seulement lá que le président réagit ?!”

Emmanuel Macron sera mercredi á Marseille. " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#Quotidien est déjá sur place á la cité des Flamants, l'un des plus gros points de deal de la ville ⬇️ pic.twitter.com/QLguqx6osJ

A Quotidien munkatársainak fiatal drogdílerek egy sorompót is megmutattak, amellyel egy utat zártak le, és elmondták a műsor készítőinek, hogy csak az ő engedélyükkel hajthatnak be az autósok a kerületbe.

A videóval kapcsolatban megszólalt Gérald Darmanin belügyminiszter is, aki kijelentette, hogy Franciaország területén se Marseille-ben, se máshol nincs törvényen kívüli zóna. A belügyminiszter nagyszabású drogellenes akciót rendelt el a szóban forgó Cité des Flamants nevű városnegyedben, amelynek eredményeképp négy főt letartóztattak, valamint kábítószert és készpénzt foglaltak le. A miniszter hozzátette, hogy a mostani akciót továbbiak követik majd.

Aucune zone de non-droit sur le territoire de la République, á Marseille comme ailleurs.

Á ma demande, une importante opération anti-drogue a été menée aujourd’hui cité des Flamants. D’autres opérations suivront.

Bilan : 4 interpellations et saisies de drogue et d’argent liquide. https://t.co/tnhU6NMDtk

A belügyminiszter bejegyzésére reagált a legnépszerűbb ellenzéki politikus, Marine Le Pen, aki a Quotidien videójával kapcsolatban azt írta a Twitteren, hogy törvényen kívüli zónáról van szó abban az esetben, ha dílerek irányítanak egy egész környéket, akik a közös törvények rovására hozott szabályaik szerint élnek.

Quand un quartier entier vit sous la coupe de dealers qui imposent leurs règles au détriment des lois communes, c'est bien, " target="_blank" rel="noopener noreferrer">@GDarmanin, ce qu'on appelle une „zone de non-droit”.

Il y en a des centaines en France, et vous ne faites strictement RIEN. MLP https://t.co/Y8ahHJFxPK

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában