konfliktus

2020.01.20. 08:03

Dróntámadást hajtottak végre egy orosz bázis ellen

Három drónt semmisített meg a légvédelem a hmejmími orosz katonai reptérnél vasárnap este – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A három légi célpont a tájékoztatás szerint északkeleti irányból közeledett a bázis felé, amikor légvédelmi rakétákkal biztonságos távolságban megsemmisítették őket. Az incidensnek sérültjei nem voltak, anyagi kár nem keletkezett.

Az orosz hadsereg december 23-án számolt be a szíriai kormány ellen harcoló fegyveresek Hmejmím elleni dróntámadásáról. Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi tárca szóvivője tavaly szeptemberben azt mondta, hogy az objektum légvédelme két év alatt több mint száz drónt semmisített meg.

Konasenkov szerint a támadásokat kis hatótávolságú Pancir-Sz1 és Tor-M2 rakétarendszerek reaktív lövedékeivel szokták elhárítani.

Oroszországnak, amely 2015. szeptember 30-án avatkozott be a szíriai konfliktusba, az országban Hmejmím mellett Tartuszban is van egy bázisa, amelyet a haditengerészet használ.

Az RBK orosz gazdasági napilap hétfőn az Anadolu török hírügynökségre hivatkozva azt írta, hogy az északnyugat-szíriai rumeiláni olajlelőhely közelében amerikai katonák oroszokat állítottak meg és kényszerítettek visszafordulásra. A közlés szerint a kurd erők ellenőrzése alatt álló területen szombaton történt az incidens. Er-Rumeilán közelében egy amerikai bázis található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában