Terrorizmus

2020.08.19. 15:12

Dzsihadisták több száz túszt ejtettek Nigériában

Több száz civilt ejtettek túszul a Nigéria északkeleti részén lévő Borno államban, vélhetően a Nyugat-afrikai Iszlám Szervezethez (ISWAP) tartozó fegyveresek – jelentették szerdán helyszíni és biztonsági források.

Babakura Kolo, az egyik helyi polgárőrség vezetője szerint a terroristák kedd este nyomultak be a Csád-tó térségében lévő Kukawába, ahol túszokat szedtek. Az ott élők csak augusztus elején tértek vissza otthonaikba, azt követően, hogy mintegy két évig menekülttáborokban éltek a Csád-tó térségében fekvő Kukawában a környékén zajló harcok miatt.

Egyelőre nem tudni, mi a fegyveresek szándéka a túszokkal.

Az AFP francia hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a hadsereg harci repülőgépei elindultak a helyszínre Maiduguriból, Borno állam székvárosából.

Bornónak a Csádi-tóhoz közeli része kis szigetekkel és mocsarakkal tűzdelt, kiterjedt, katonailag nehezen ellenőrizhető terület, ahol több szélsőséges csoport búvóhelye, kiképzőtábora is található. A térségben a csádi, a kameruni, a nigériai, a nigeri és a benini hadsereg egységeiből álló nemzetközi erő járőrözik.

Az ISWAP 2016-ban vált ki a Boko Haram terrorszervezetből, és nagyrészt ellenőrzése alatt tartja a tó térségét. Az Iszlám Állammal is jó kapcsolatokat ápoló szervezet a területről már több támadást indított egyebek között a nigériai hadsereg ellen, megölve több száz, más források szerint több ezer katonát.

Nigériában a 2009-ben fellángolt erőszakhullámnak már több mint 36 ezer halálos áldozata van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában