problémák

2021.06.13. 13:55

Egerben látványos a baloldal kormányzásképtelensége

Eger volt az első város 2019-ben, ahol a régi baloldal a Jobbikkal együtt választási szövetséggé, majd a győzelem után frakcióvá állt össze. Viszont úgy tűnik, ott is bomlott fel először ez az együttműködés: Mirkóczki Ádám polgármester negyedmagával távozott.

Véglegesnek tűnik a szakadás az egri baloldali koalíción belül: Mirkóczki Ádám polgármestert, aki korábban pártjával, a Jobbikkal is szakított, nyár elején először a helyi szivárványos koalíciót összefogó Egységben a Városért elnökségéből zárták ki, erre válaszul negyedmagával az önkormányzati frakcióból is távozott. De vajon változtat ez a városban kialakult politikai helyzeten?

Lényegében nem, inkább rámutat azokra a problémákra, amelyek az Egységben a Városért egyesülettel kapcsolatban a 2019-es győzelem óta egyértelműek voltak” – nyilatkozta a Magyar Nemzetek Oroján Sándor, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője.

„Olyan pártok kerültek egy ernyő alá, amelyeknek semmilyen közös víziójuk nem volt a várossal kapcsolatban.

A siker érdekében egy olyan vállaláscsokrot nyújtottak át a szavazóknak, amely láthatóan tele volt tövisekkel. Teljesen abszurd például, hogy a város egyik zöldpolitikusa kampányoljon az ingyenes belvárosi parkolás mellett” – fejtette ki.

Oroján Sándor szerint az, hogy a baloldali frakciót valójában kevés dolog tartja össze, gyakorlatilag az első pillanattól nyilvánvaló volt.

Néhány hónap is elég volt, hogy rájöjjenek, nem tudnak érdemben együtt dolgozni, a bajt pedig tetézte, hogy a polgármester – visszaélve a rendkívüli jogrendben rá ruházott joggal – egy személyben a város számára elfogadhatatlan döntéseket hozott. Ez növelte a feszültséget a saját frakcióján belül is. Emlékezzünk arra, amikor eltávolította alpolgármesterét!

Először azt mondta, Mirkóczki Zita felmondott, majd amikor kiderült, hogy nem így van, egyszerűen bevallotta: „hát akkor kirúgtam”.

Tavaly ősszel, amikor terítékre került a színház ügye, majd a 2021-es költségvetés, ketten fel is álltak a frakcióból”– sorolta a fideszes politikus. Az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Mirkóczkit először az elnökségből zárták ki, majd egy nappal később közölte, hogy negyedmagával a frakcióból már önszántából lép ki. Alpolgármesterek jönnek-mennek, olyan ez, mint valami brazil szappanopera. Eger volt az első város, ahol a baloldal a Jobbikkal összeállt, és a szakadás is itt történt meg először” – jelentette ki a frakcióvezető. Szerinte azonban a város nem a politikai válságnak látja kárát, hanem azoknak a döntéseknek, amelyet az elmúlt időszakban egy személyben döntő polgármester hozott meg.

A megszokott baloldali módszerekkel kezdtek hozzá a város működtetéséhez: adót emeltek és hitelt is vettek fel, ennek egy részét kormányzati segítséggel sikerült megakadályozni”

– fejtette ki Oroján Sándor.

Közben elkezdték kiárusítani Eger „családi ezüstjét”, vagyis az ingatlanvagyont. A város egyik ikonikus belvárosi épületét a Senator Házat, ennek is eladták volna, ha nem lépünk közbe, és nem tiltakozik az egész város egy emberként a baloldali ámokfutás ellen. Mindezek tetejébe Mirkóczki Ádám elkezdte az intézmények és városi cégek szakembereit pártkatonákra cserélni, amivel egyidőben – takarékosság címén – forrásokat is megvont a cégektől. Így sikerült elérni, hogy a téli havazás lebénította a város közlekedését, ami több tízmilliós veszteséget jelentett a helyi gazdaságnak, most, a tavaszi-nyári hónapokban pedig olyan alapvető szolgáltatásokat sem sikerül teljesíteni, mint a kaszálás” – ismertette az elmúlt időszak polgármesteri döntéseit az egri jobboldal vezetője.

A város újraindul, az egyik legfontosabb feladat a turizmus és a vendéglátás felpörgetése, hiszen az ötvenezres város egyötöde él az ágazatból. Tavaly a Fidesz-KDNP egri frakciója nemzetközi és hazai tapasztalatokat figyelembe véve kidolgozta a Start Eger programot, amelyet a képviselő-testület korábban meg is szavazott, de aztán gyakorlatilag semmit nem valósított meg belőle az önkormányzat. Sőt az elmúlt időszakban a turisztikai ágazattól elvették a marketingre szánt forrást, ami azért aggályos, mert így nehéz arról gondoskodni, hogy jövőre, vagy azután is jöjjenek ide turisták. Autós hasonlattal élve:

még tart a lendület, de a motor már nem húz, mert üresbe rakták a váltót.

Ezzel együtt bizakodó vagyok, úgy vélem, Eger hírét ennyi idő alatt nem sikerült tönkre tenniük. A belföldi turizmus nagyon sokat számít nekünk, ugyanakkor reméljük, hogy visszatérnek majd a cseh, lengyel, szlovák vendégek is, akik szintén nagyon szeretik a várost” – fejtette ki a fideszes politikus.

 

Pert nyert a Jobbik alelnöke ellen

Másodfokon nyert pert Oroján Sándor a jobbikos országgyűlési képviselő, Dudás Róbert ellen. Az ítélet szerint a Jobbik alelnökének nyilvánosan bocsánatot kell kérnie, ezzel egy időben sérelemdíjat kell fizetnie azért, mert tudatosan állított valótlanságot a frakcióvezetőről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában