tragédia

2020.06.11. 12:52

Volt diák gyilkolt egy szlovákiai iskolában

Megölte az igazgatóhelyettest és több gyereket is megsebesített, mire a rendőrök lelőtték.

Egy embert megölt, öt másikat – köztük gyerekeket is – megsebesített egy késes támadó az észak-szlovákiai Ruttka (Vrútky) egyik általános iskolájában csütörtökön – közölte a szlovák Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője az MTI-vel.

A támadó indítéka egyelőre nem ismert, az viszont igen, hogy az elkövető korábban az iskola növendéke volt. A 22 éves túrócszentmártoni (Martin) férfit a helyszínre érkező rendőrök lelőtték.

A támadás során az iskola igazgatóhelyettese vesztette életét, illetve a támadó megsebesítette az igazgatónőt, két tanárt és két gyereket is.

A támadó a délelőtti órákban az iskola üvegajtaját betörve jutott az épületbe, ahol a gondnok megpróbálta feltartóztatni, de sikertelenül – közölte a rendőrség.

A támadó ezután berohant az egyik osztályba, ahol késével megsebesített egy tanárnőt és két iskolást, majd folytatta ámokfutását, amelynek során az őt ugyancsak feltartóztatni igyekvő igazgatóhelyettest halálosan megsebesítette. A támadót végül az iskolába érkező rendőrök fegyverrel fékezték meg, de az épület falán visszapattant lövedékek kettőt közülük is megsebesítettek.

A sebesülteket a túrócszentmártoni kórházba szállították, ahol ellátták az iskolai alkalmazottak és a gyerekek mellkasi, nyaki, illetve az alsó végtagokon szerzett súlyos szúrt sebesüléseit, illetve a rendőrök lövedék okozta könnyebb sérüléseit.

Bár az összes sérült további kórházi kezelésre szorul, életveszélyben egyikük sincs.

A város polgármestere a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a támadás lehetséges okait vizsgálva eddig nem találtak arra utaló jelet, hogy az elkövető valamiféle múltbéli sérelemért vagy hasonlóért akart volna bosszút állni.

Az incidenst követően a szlovák belügyminiszter, az országos rendőrfőkapitány és a pozsonyi törvényhozás elnöke is a helyszínre utazott. A tragédia miatt vezető politikusok egész sora fejezte ki sajnálatát és részvétét, és elítélték az iskolai támadó tettét, amilyenre mindezidáig nem volt példa Szlovákiában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában