Ország-világ

2019.05.03. 08:45

Egy hét után megállapodással véget ért az SAS légitársaság pilótáinak sztrájkja

A járattörlések miatt az elmúlt egy hétben 380 ezer utas nem tudott felszállni arra a repülőgépre, amelyre eredetileg szeretett volna.

MTI

Megállapodott az SAS skandináv légitársaság vezetése és pilóta-szakszervezetei csütörtök este egy új kollektív szerződésről, így véget ért a cégnél az egy hete tartó és több mint 4000 járattörlést eredményező pilótasztrájk - jelentette be Rickard Gustafson elnök-vezérigazgató sajtótájékoztatón egy 35 óráig tartó utolsó tárgyalási forduló befejeztével.


A három évre szóló kollektív szerződésre vonatkozó megállapodás része, hogy a pilóták az idén 3,5 százalékos béremelést kapnak.


Gustafson közölte, hogy a társaság járatai a lehető leghamarabb újraindulnak, de hozzátette, hogy akár 24 órába is telhet, amíg a menetrend helyreáll.


A járattörlések miatt az elmúlt egy hétben 380 ezer utas nem tudott felszállni arra a repülőgépre, amelyre eredetileg szeretett volna. Elemzők szerint a sztrájk napi 10,5 millió dollár veszteséget okozott az SAS-nek, ami azt jelenti, hogy eltűnhet a cég éves nyeresége.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Címkék#sztrájk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában